Categories: Hírek

A NÚSZ 270 millió forintnyi e-matrica miatti pótdíjat vont vissza tavaly

Tavaly közel 3,7 milliárd forint összegű pótdíjat fizettek be a belföldi járművel jogosulatlanul közlekedők, több mint 270 millió forintnyi e-matrica miatt fizetett pótdíjat azonban utólag visszavont a szolgáltató az utazók igénylésére – tájékoztatott a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) kedden kiadott közleményében.

 

Kiemelték, hogy a 84 ezer ügyfélszolgálati szolgáltatásból a magyar közlekedők mintegy 20 ezer esetben intéztek az e-matrica-vásárláshoz kapcsolódó korrekciós ügyet.
Mintegy 15 ezer esetben rendszámelírás történt, több mint 2,1 ezer esetben a díjkategóriát, közel 1,6 ezer alkalommal pedig a felségjelzést rögzítették rosszul, nagyjából ezer esetben pedig véletlenül többet vettek egy-egy e-matricából ugyanarra a járműre – részletezték.
Leszögezték, hogy a tévesztéseket az esetek nagy részében utólag lehet javíttatni, ilyenkor a kiszabott pótdíjat a társaság visszavonja; tipikusan ilyen eset a rendszám és a felségjelzés elírása. Eltér azonban az előbbiektől a díjkategória eltévesztése, amikor a jogszabály alapján pótdíjkülönbözetet kell fizetnie az érintett úthasználónak.
Érdemes az e-matricához rögzített adatokat még a vásárlás során, a fizetés előtt alaposan leellenőrizni, mert annak aláírásával vagy az elektronikus nyugtázó értesítés
jóváhagyásával a vevő elfogadja az e-matricához rögzített adatok helyességét – figyelmeztettek a közleményben.

MTI

Double D

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

39 perc ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago