Categories: Hírek

Embertelen intézkedés egy taxissal szemben – ki lesz a következő?

A kolléga bűne az volt, hogy nem hajtott be abba az övezetbe – ahol ugyan a hotel is van- , amit tábla is tiltott és megállt a tábla előtt félrehúzódva a Rumbach Sebestyén sarkán a BKK székház előtt.

 

Tisztelt 7. kerületi Rendőrkapitányság!

 

P. László vagyok, a City Taxi alvállalkozója, az email tárgyában szereplő helyszíni bírságommal kapcsolatban keresem Önöket.

2023.02.14-én, 22óra 47 perckor épp taxisofőrként dolgoztam, külföldi utasaim a 7 Seasons Apartmant (6. Király utca 8.) jelölték meg végcéljuknak.

A cím korlátozott behajtási övezetben fekszik, behajtási engedély, és szabad parkolóhely hiányában a Rumbach Sebestyén utca és a Király utca sarkán húzódtam félre, sem a közúti, sem a gyalogosforgalmat nem akadályozva, zavarva, minden irányban ügyeltem rá, hogy bőven elférjenek mellettem.

Külföldi utasaimnak nagyjából 30-40 másodpercbe telt előkeresni a számukra idegen magyar pénzcímleteket, amikor intézkedő kollégáik odaléptek hozzám.

Tudtommal az említett sarkon térfigyelő kamerák is működnek, minden állításom leellenőrizhető a felvételek alapján.

Munkatársaiknak hiába próbáltam illedelmesen, elnézést kérve elmondani, hogy egy percnél sem tart tovább a fizetés, utána már hajtanék tovább, bírságolásomat már akkor megkezdték, amikor utasaim még az autómban tartózkodtak.

A rendőrségi eljárásban teljes mértékben együttműködő voltam, nem kértem, hogy jelentsenek fel, így a helyszínen, és természetesen levelemben is elismerem, hogy nem szabályosan álltam meg, azonban szolgálatot teljesítettem, és az utasok kiszállásának, fizetésének az idejére álltam csak meg, maximum 1 percre.

Hosszú évek óta egyetlen közúti, parkolási vétségem sem volt, 0 büntetőpontom volt, a vállalkozásomat is teljesen becsületesen, mindenféle mulasztás, bírság nélkül, minden engedéllyel rendelkezve működtetem.

A forgalomban, és a vállalkozásomban is kényesen ügyelek a szabályok betartására.

Fentiek figyelembe vételével kérnék tisztelettel méltányosságot az ügyemben, bírságom eltörlését, hiszen jóhiszeműen, munkámat végeztem a szabálytalanságom pillanatában.

 

Szíves válaszukat köszönve: P. László, City Taxi alvállalkozó

————————————————————————————————

 

Ügyszám: ……/…./2023. ált.

Tisztelt P. László!

Tárgy: Tájékoztatás elektronikus ügyintézésről
Előadó: Kurucz Zsolt r. százados

A 2023. február 15. napon küldött – helyszíni bírsággal kapcsolatos – elektronikus üzenetét megkaptam, mellyel kapcsolatban az alábbiak szerint tájékoztatom:

Az adatbiztonsági követelményeket szem előtt tartva a rendőrség szervei – az elektronikus ügyintézés és bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (a továbbiakban: Eüsztv.) 13. § (1) bekezdése értelmében elektronikus a kapcsolattartás, ha az ügyfél a nyilatkozatát vagy az elektronikus ügyintézést biztosító szerv a nyilatkozatát vagy döntését elektronikus úton teszi meg – biztosítják az ügyek hiteles és biztonságos online ügyintézését, biztonságos kézbesítési szolgáltatás igénybe vételével.

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 26. § (1) bekezdése értelmében az elektronikus úton bonyolított kapcsolattartási módok közül írásbelinek kizárólag az Eüsztv.-ben maghatározott elektronikus úton bonyolított kapcsolattartás minősül.

Ügyfélkapu regisztrációval elektronikus úton elküldheti beadványait biztonságos kézbesítési szolgáltatás igénybevételével.

Abban az esetben, ha az elektronikus ügyintézés lehetőségével nem kíván élni, vagy az ahhoz szükséges feltételekkel nem rendelkezik, úgy kérelmét továbbra is díjmentesen előterjesztheti bármely rendőri szerv ügyfélszolgálatán személyesen, vagy postai úton eredeti aláírásával ellátott írásos megkeresés benyújtásával.

Fentiek alapján az e-mailben érkező, hiányos beadványok ügyében érdemi intézkedést nem teszünk.

A további Kapitányságunkkal történő levelezése elkerülése érdekében tájékoztatom, hogy a 2012. évi II. törvény (Szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és szabálysértési nyilvánratási rendszerről szóló törvény) alapján:

Amennyiben a szabálysértő a szabálysértés elkövetését elismeri, és a helyszíni bírság kiszabását aláírásával tudomásul veszi, úgy jogorvoslatnak, továbbá szabálysértési eljárás lefolytatásának helye nincs.

A fentiek alapján, mivel Ön a szabálysértést elismerte, azt aláírta, ezért méltányosságra, bírság eltörlésére nincs lehetőség.

Tájékoztatom továbbá, hogy a jogi tájékoztató, melyet az intézkedő rendőrök a helyszínen szóban is elmondtak, szerepel az Önnek átadott …………..sorszámú helyszíni bírság hátoldalán is.

Kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét!

Budapest, „időbélyegző szerint”

Tisztelettel:

Csatári Károly r. alezredes

kapitányságvezető-helyettes

————————————————————————————————-

 

Hát eddig a felháborító történet.

Azon el lehetne gondolkozni, hogy amennyiben a taxis utasát csak szabályos körülmények között tenné ki, például az Erzsébet téren, esetleg egy Andrássy úton lévő buszmegállóban, mi lenne abból? Az utas kutyagolhatna csomagjával, amin valószínűleg felháborodna, és panaszt tenne.

Miért is?

Kötelezhető a taxis arra, hogy szabálysértést kövessen el? Mi lenne, ha az ilyen területekre szóló, illetve onnan induló fuvart megtagadna mindenki, nem kockáztatva a súlyos bírságot esetleg feljelentést és büntetőpontokat? Bizonyára óriási felháborodás lenne belőle.

Azon, hogy a taxisokat büntetik, vegzálják, viszont senki sem háborog. Minek lett taxis? Kit érdekel?

Azok a szálláshely-szolgáltatók, vendéglátó létesítmények, melyek a bekamerázott és behajtási tilalom alá eső területen vannak, vajon mindent megtettek azért, hogy vendégeik szabályszerűen érkezhessenek és távozhassanak taxival? Nekik nem kellene ez ügyben lépni? Kétségtelen, őket nem büntetik. Ám ha nem menne oda egy taxi sem, akkor élesedne a helyzet, hiszen az már őket is érintené…

Megoldásként esetleg létre lehetne hozni olyan taxiállomásokat ezeken a helyeken, ahol az utasok be-, vagy kiszállhatnának a taxikból szabályos körülmények között, és persze ahol más nem állhatna meg. Ám lelkes hatóságaink a taxiállomásokon parkolókkal szemben évtizedek óta tehetetlenek. Csak a sarkokon képesek lesni a munkájukat végző, kiszolgáltatott taxisokra.

Jön az idegenforgalmi szezon, amikor szaporodni fognak a fuvarok erre a területre.

Lépni kellene, vagy sokan a hatóságokkal és a büntetésekkel találják magukat szemben.

BK

 

 

Double D

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

1 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago