Categories: Hírek

A rémálom március 10-én kezdődhet

Csúszik a népligeti felüljáró vizsgálata

Március 10-én kezdik meg a népligeti felüljáró állapotfelmérését: így határozzák meg hogy lehetséges-e a felújítás, az állagmegóvás vagy azt, hogy a szerkezet teherbíró képességei megfelelőek-e. Számos más felüljáróval is gondok lehetnek.

 

A tervezettnél pár héttel később, március 10-én kezdik meg a népligeti felüljáró állapotfelmérését – mondta az InfoRádiónak Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke. A felmérés ahhoz szükséges, hogy lássák, milyen állapotban van a felüljáró. Szerinte nem ez az egyetlen felüljáró Budapesten, amit szükséges lenne felújítani.

„Február 20-án megkapta a munkaterületet a kivitelező. Március 3-tól kezdődik az ideiglenes forgalmi rend kialakítása, és várhatóan március 6-tól indul el az érdemi munka. Addig a közlekedők még nem érzékelik a változásokat, a kivitelező felkészül, a felüljáró környékén készítenek elő munkálatokat” – közölte a kabinetfőnök.

Korábban arról szóltak a hírek, hogy már február 20-án lezárnak egy sávot a felüljárón.

A felmérés ahhoz szükséges, hogy lássák, milyen állapotban van a felüljáró. Balogh Samu arról is beszélt az InfoRádiónak, hogy a rendelkezésre álló információk szerint „minden közlekedő biztonságosan mehet a felüljárón”.

 

A felüljárók állapotának szinten tartása is óriási összegeket emészt fel

Elmondta azt is, hogy a Nyugati téri felüljáró állapota is kérdéses, viszont annak lebontásáról az állam azóta visszavonta a támogatást, és nem veszi igénybe ezt az uniós forrást. A Flórián téren is évekkel ezelőtt szóba került a felüljáró felújítása.

Balogh Samu szerint számos felüljáró vár felújításra, éves szinten legalább tízmilliárd forint hiányzik a büdzséből, amivel csak szinten lehetne tartani a fővárosi felüljárókat és hidakat.

Forrás: napi.hu Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

A Volkswagen szerint az olcsó autóknál fenntarthatatlan lesz a belső égés

Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…

7 óra ago

Új néven működik tovább áprilistól a Magyar Autóklub

A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…

1 nap ago

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…

1 nap ago

Lehet, hogy mégsem új a szalonautód? Az újautó-forgalmazók mocskos kis titka

Ha szalonból vásárolunk újautót, azt feltételezzük, hogy egy teljesen új, hibátlan és kifogástalan terméket kapunk…

1 nap ago

Majdnem frontális balesetet okozott egy önvezető taxi – az utas csak imádkozhatott

San Franciscóban december 9-én egy önvezető Waymo-taxi kis híján balesetet okozott, amikor hirtelen a szembejövő…

2 nap ago

Már nem a kipufogógáz a legnagyobb bűnös: más forrása van az autós szennyezésnek

Ausztriai kutatók vizsgálata szerint a járműtechnológia fejlődése olyan szintre érhet el, amikor már az út…

4 nap ago