Komoly razzia volt péntek éjszaka Budapest belvárosában. A komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzésbe csaknem százan vettek részt. Az akció fő célja egyrészt az erőszakos, garázda jellegű, valamint a vagyon elleni és kábítószerrel összefüggő bűncselekmények megelőzése, valamint az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrése volt.
A rendőrök és a társszervek kiemelten ellenőrizték a belváros forgalmas közterületeit, útjait, valamint a szórakozóhelyek környékét. 536 embert igazoltattak, elfogtak egy lopás miatt körözött személyt, valamint egy kifosztáson tetten ért férfit is.
Hét embert figyelmeztettek közterületi alkoholfogyasztás miatt, egy fő helyszíni bírságot kapott. 531 sofőrt szondáztattak meg, közülük nyolcan buktak meg, ellenük eljárás indult. Közlekedési jogsértések miatt 32 eljárást kezdeményeztek, többek között engedély nélküli vezetés, útburkolati jel figyelmen kívül hagyása, biztonsági öv használatának elmulasztása miatt.
Kirívó eset volt az a limuzin, melynek nemcsak elvették a forgalmi engedélyét, de az üzemben tartó 2,2 millió forint közigazgatási bírságot is kapott a jármű engedély nélküli átalakítása és engedély nélküli személyszállítás miatt.
Az ellenőrzött gépkocsik között 35 taxi volt.
Ellenőriztek egy belvárosi szórakozóhelyet, két éttermet és két hostelt, is itt rendőri intézkedésre nem volt szükség. A VII. kerületben egy külföldiek által is előszeretettel látogatott, nagy forgalmú szórakozóhelyeknek és éttermeknek helyt adó épületegyüttes biztonsági őreit is ellenőrizték, kiemelt figyelemmel a vagyonőri igazolványok érvényességére és a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök birtoklására.
Forrás: 24.hu
Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…
A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…
Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…
Ha szalonból vásárolunk újautót, azt feltételezzük, hogy egy teljesen új, hibátlan és kifogástalan terméket kapunk…
San Franciscóban december 9-én egy önvezető Waymo-taxi kis híján balesetet okozott, amikor hirtelen a szembejövő…
Ausztriai kutatók vizsgálata szerint a járműtechnológia fejlődése olyan szintre érhet el, amikor már az út…