Categories: Hírek

Továbbra is adunk borravalót, csak máshogy

A magyarok még az elszabaduló infláció ellenére is adnak borravalót, de már nem ugyanabban a formában, mint eddig.

 

rekordinfláció, egekbe szökő árak és a recesszió sem tudja megtörni a magyarok jattolási kedvét – írja a Forbes.

A szakértők szerint szó nincs a borravaló haláláról, hiszen csak a formája alakul át a digitális fizetési megoldások egyre nagyobb népszerűségével, valamint a visszaszoruló fekete- és szürkegazdasággal.

 

Szervizdíj a borravaló helyett

A hazai vendéglátóiparban a legtöbb helyen már tartalmazzák az árak a felszolgálásért járó díjat – mondta el Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Az így befolyó összegeket a legtöbbször szétosztják a teljes személyzet között, így nemcsak a pincér kap a jattból, hanem például a konyhalány és a szakács is.

Ugyanakkor a szállodák is egyre gyakrabban vetik fel, hogy náluk is be kellene vezetni – tette hozzá Flesch Tamás.

A szakmai szervezet vezetője szerint régebben elvárás volt, de ma is ugyanúgy örülnek a szolgáltatók a jattnak. A szocializmusból megmaradt nemzeti szokások miatt sokáig kötelezőnek érezték a magyarok, hogy borravalót adjanak, mára azonban ez nem elvárás az iparág vezető szakértőinek visszajelzései alapján.

 

Virtuálisan is jattolhatunk

A fiatalabb generációk körében ugyanakkor kezd kikopni a jattolás, ami annak is köszönhető, hogy ők főleg bankkártyával fizetnek – állítja Nagy Elek, a Főtaxi tulajdonosa.

A vendégeknek az éttermekben és az ételrendelő alkalmazásokban is van lehetőségünk borravalót beállítani. Utóbbinál csak a futárnak tudunk plusz pénzt adni, az étteremben dolgozóknak nem.

 

Mennyit adnak a magyarok?

  • A taxisoknál a fuvardíj 5-15 százalékának megfelelő borravalót adnak a Főtaxinál.
  • Az éttermekben Flesch Tamás szerint legalább 10 százalék, de akár 13 százalék is lehet a szervizdíj.
  • A Foodpandán 200, a Woltnál néhány száz forint volt az átlagos jatt. Néha előfordulnak kiugró esetek is, akár több tízezres összegekkel

Forrás: napi.hu Kép:illusztráció

OldA

Recent Posts

A Volkswagen szerint az olcsó autóknál fenntarthatatlan lesz a belső égés

Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…

9 óra ago

Új néven működik tovább áprilistól a Magyar Autóklub

A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…

1 nap ago

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…

1 nap ago

Lehet, hogy mégsem új a szalonautód? Az újautó-forgalmazók mocskos kis titka

Ha szalonból vásárolunk újautót, azt feltételezzük, hogy egy teljesen új, hibátlan és kifogástalan terméket kapunk…

1 nap ago

Majdnem frontális balesetet okozott egy önvezető taxi – az utas csak imádkozhatott

San Franciscóban december 9-én egy önvezető Waymo-taxi kis híján balesetet okozott, amikor hirtelen a szembejövő…

2 nap ago

Már nem a kipufogógáz a legnagyobb bűnös: más forrása van az autós szennyezésnek

Ausztriai kutatók vizsgálata szerint a járműtechnológia fejlődése olyan szintre érhet el, amikor már az út…

4 nap ago