Categories: Hírek

Taxiba szállt és kiment a reptérre a szökevény kutya

A reggeli sétája közben lógott meg gazdijától Ralph, a cavapoo a walesi Wrexhamben. Miközben gazdája kétségbeesetten kereste, a szeleburdi kutyus eltaxizott az otthonától 160 kilométerre fekvő repülőtérre.

 

Szokásos sétájára indult Ralph nevű kutyájával a 27 éves Georgia Crewe hétfőn reggel ötkor, a walesi Wrexhamben. A nő csak egy pillanatra állt meg, hogy váltson néhány szót egy másik kutyással, de mire felnézett, sehol sem látta Ralphot, és magához hívni is hiába próbálta – írja a Mirror című brit bulvárlap.

A kétségbeesett gazdi három órán át keresgélte elveszett kutyáját, miközben Ralph egy taxiban ült és úton volt a manchesteri reptér felé. A kutyus valószínűleg hazafelé rohanhatott, amikor meglátta a nyitott taxiajtót, aminek nem tudott ellenállni: beugrott a járműbe.

 

A taxis látta, hogy a kutyus elveszítette a gazdáját, és nagyon fázik, szeretett volna segíteni rajta, de éppen egy családot vett fel, akikkel el kellett indulnia a repülőtérre. A kutya nyakörvén nem volt semmi, ami a nevét, vagy a gazdi nevét elárulta volna. Szerencsére az utasok nagyon megértők voltak, így megengedték, hogy Ralph velük utazzon. A taxisofőr úgy gondolta, elintézi a fuvart, aztán majd kitalálja, hogyan keresse meg a kutya gazdáját.

Crewe közben több barátját és ismerősét felhívta, így már egy egész keresőcsapat próbálta megtalálni Ralphot. A gazdi közben Facebook-bejegyzéseket osztott meg a kutyus fotójával, hátha valaki felismeri.

Nem sokkal kilenc után meg is csörrent Crewe telefonja, egy nő kereste, aki azt mondta, úgy hiszi, az ő kutyája van nála. Miután a taxis kitette a reptéren a családot, hazasietett. A barátnője akkora már látta Crewe egyik sokszor megosztott Facebook-posztját, így rögtön összerakta a képet.

Crewe hamarosan visszakapta Ralphot. Azt mondta, miután hazaértek, a kutyája kapott egy nagy adag reggelit, majd jobbára az egész napot átszunyókálta.

Ralph azóta új nyakörvet is kapott, amin nem csak a gazdi adatai olvashatók, de GPS-jeladó is van benne.

Forrás: 24.hu Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

A Volkswagen szerint az olcsó autóknál fenntarthatatlan lesz a belső égés

Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…

11 óra ago

Új néven működik tovább áprilistól a Magyar Autóklub

A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…

1 nap ago

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…

1 nap ago

Lehet, hogy mégsem új a szalonautód? Az újautó-forgalmazók mocskos kis titka

Ha szalonból vásárolunk újautót, azt feltételezzük, hogy egy teljesen új, hibátlan és kifogástalan terméket kapunk…

1 nap ago

Majdnem frontális balesetet okozott egy önvezető taxi – az utas csak imádkozhatott

San Franciscóban december 9-én egy önvezető Waymo-taxi kis híján balesetet okozott, amikor hirtelen a szembejövő…

2 nap ago

Már nem a kipufogógáz a legnagyobb bűnös: más forrása van az autós szennyezésnek

Ausztriai kutatók vizsgálata szerint a járműtechnológia fejlődése olyan szintre érhet el, amikor már az út…

4 nap ago