Categories: Hírek

Nem tiltják be a belső égésű motorral szerelt autókat

Az Autós Nagykoalíció üdvözli az Európai Parlament szavazásának eredményét, amely során a szén-dioxid-mentes új autókról létrejött októberi megállapodás elfogadása mellett döntöttek – nyilatkozta az autós szakmai szervezet elnöke, Knezsik István.

 

Az Európai Parlament képviselői kedden február 14-én megszavazták, hogy 2035-től szinte kizárólag szén-dioxid-kibocsátás-mentes új autókat lehet forgalomba helyezni.

Mindez ugyanakkor nem jelenti a belső égésű motorok eltűnését a kínálatból 2035 után.

A megszavazott megállapodás keretein belül felkérték az Európai Bizottságot, hogy készítsen elő egy javaslatot a szintetikus, szén-dioxid-semleges üzemanyagok szerepéről a jövő autógyártásában. A szintetikus üzemanyagok lehetővé teszik, hogy a technológiai sokszínűség elvét szem előtt tartva továbbra is számos lehetőség álljon a vásárlók rendelkezésére, amikor hajtásláncot választanak.

Knezsik István elmondta, hogy az Autós Nagykoalíció támogatja a megállapodást, ugyanis amennyiben Európában gyors sikereket szeretnénk elérni a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében, a jelenlegi járműállományra kell elsősorban koncentrálni.

Jelenleg az európai utakon közlekedő járművek túlnyomó többsége belső égésű motorral működik, ezek lecserélése elektromos autókra több évtizedes folyamat lenne. A szintetikus üzemanyagokkal ezeket a járműveket környezetbarát módon lehetne üzemeltetni, és a töltőállomási infrastruktúra is rendelkezésre áll, szemben a gyerekcipőben járó elektromos töltő infrastruktúrával.

A hagyományos, nem szintetikus üzemanyagot használó járművek sem tűnnek el teljesen a kínálatból 2035 után, ugyanis a kevesebb mint 10 ezer személyautót vagy kevesebb mint 22 ezer kishaszongépjárművet gyártó márkák kivételt kaptak a szabályozás alól.

Szintén fontos hozzátenni, hogy a megállapodást 2026-ban felülvizsgálják és amennyiben szükséges, új döntéseket hoznak.

Forrás/kép: jarmuipar.hu

Double D

Recent Posts

Ady Endre: Karácsony

I. Harang csendül,Ének zendül,Messze zsong a hálaénekAz én kedves kis falumbanKarácsonykorMagába száll minden lélek. Minden…

2 nap ago

Áramszünet miatt bénultak meg autók

A hétvégén áramkimaradás volt San Franciscóban. A váratlan sötétség az önvezető autók hiányosságaira is rávilágított…

3 nap ago

A Volkswagen szerint az olcsó autóknál fenntarthatatlan lesz a belső égés

Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…

4 nap ago

Új néven működik tovább áprilistól a Magyar Autóklub

A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…

5 nap ago

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…

5 nap ago

Lehet, hogy mégsem új a szalonautód? Az újautó-forgalmazók mocskos kis titka

Ha szalonból vásárolunk újautót, azt feltételezzük, hogy egy teljesen új, hibátlan és kifogástalan terméket kapunk…

5 nap ago