Az első pályázatokat 2023. január 1-jétől lehet benyújtani a Bécsi Gazdasági Kamaránál. A támogatás érdekessége, hogy nem az új járművek beszerzését támogatják, hanem az utassal megtett üzemidő alapján lehet majd támogatást kérni – óránként öt eurót.
Így akarják ugyanis biztosítani, hogy ne csak megvegyék az új, környezetbarát járműveket, hanem használják is azokat és ezáltal tovább csökkenjen a városban a szén-dioxid kibocsátás. Egy jármű után maximum tízezer euró támogatást lehet felvenni, egy taxitársaság maximum tizenöt járművel pályázhat.
A város ezzel a lépéssel arra szeretné ösztönözni a taxitársaságokat, hogy már 2025 előtt elkezdjék az átállást a zéró kibocsátású járművekre.
Azok a társaságok, amelyek még az eTaxi Austria projektben is részt vesznek, még magasabb támogatást kaphatnak, óránként hat eurót, járművenként maximum tizenkétezer eurót.
A projekt lényege, hogy a taxisoknak nem kell elmenniük a hagyományos töltőoszlopokhoz feltölteni az akkumulátoraikat, hanem ezt a droszton, várakozás közben is megtehetik – töltőkábel nélkül.
A járművek aljára egy gombnyomással leengedhető konnektortalpat szerelnek, amely a droszt – szintén speciálisan átalakított felületéhez – csatlakozva már biztosítja is a töltést. Így a taxisoknak még ki sem kell szállniuk a kocsijukból, hogy feltöltsék az autót. Bécsben egyelőre nyolc drosztot és ötven járművet szerelnek fel ezzel a töltési megoldással.
Forrás: autoszektor.hu Kép: illusztráció
Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…
Az Országos Flottafelmérés eredménye szerint a magyar vállalati autóparkok egyre idősebbek, a cégek többsége pedig…
Akkor sem spórolhatsz a benzinnel, ha szeretnél! A stop-start rendszerek fontos szerepet játszanak az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében és…
Új szankciók jönnek a légkondik helytelen használatáért. A nyár beköszöntével és a magas hőmérsékletekkel a…
Zöldebb, vonzóbb, hosszabb távú időtöltésre is alkalmas környék lesz a ferencvárosi Mester utca belső, a…
A JATO új, átfogó elemzéséből kiderül, hogy a globális átállás az akkumulátoros elektromos járművekre (BEV)…