Az OTP várhatóan már márciusban jelentősen megemeli a bankszámlái díjait, több pénzintézet pedig áprilisban követi a piacvezetőt. Az MNB szerint két hónappal előre közzé kell tenni az új kondíciós listát, de sok bank az általános üzletszabályzatban írta csak meg, hogy az infláció mértékével – vagyis az idén 14,5 százalékkal emeli a díjait. Drágább lesz a számlavezetés, az átutalás, a készpénzfelvétel, a bankkártya és az sms is, az áremelés a hiteleket is érinti – írja a Bank360.hu.
Alighogy közzétették a tavalyi évi átlagos inflációra vonatkozó adatokat, több bank már lépett is. Tavaly az áremelkedés átlagos üteme 14,5 százalékos volt, a K&H Bank, az Oberbank és a Magnet pedig erre hivatkozva ugyanilyen mértékben meg is emelte a díjait a bankszámláinál – hívja fel a figyelmet a portál.
A bankok néhány héttel ezelőtt küldték ki az ügyfeleiknek a költségelszámolást a bankszámlák tavalyi díjairól, költségeiről. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ennek kapcsán hangsúlyozta, a hitelintézetek kizárólag szigorú jogszabályi feltételek betartásával módosíthatják a bankszámla- vagy kártyaköltségeiket. Erre csak olyan ok, egyértelműen meghatározott körülmény alapján kerülhet sor, amelyik az ügyféllel kötött számlaszerződéskor a bank általános szerződési feltételeiben/üzletszabályzatában már szerepelt. Az infláció pedig ilyen körülmény az összes banknál.
A költségek változásáról az ügyfeleket legalább két hónappal korábban tájékoztatni kell, megnevezve az oklistában szereplő, az emelést megalapozó indokot. Új díjat emiatt nem lehet bevezetni, és nem szabad megváltoztatni a meglévő díj számítási módját sem.
Áprilistól emelnek többen
A Bank360 összesítése szerint egyelőre három bank lépett, de a korábbi évek tapasztalatai alapján, a többi piaci szereplő is követi majd őket. A K&H-nál továbbra is lenullázható a Minimum Plusz, a Bővített Plusz és a Kényelmi Plusz számlacsomag havi díja, ezek feltételei sem változtak tavalyhoz képest, sem az elvárt jövedelemre, sem a banknál elhelyezett megtakarításra vonatkozó limit nem lett nagyobb.
Ha viszont az ügyfél nem teljesíti a csomaghoz kapcsolódó elvárásokat, akkor a számlavezetési díj emelkedni fog, és ha több tranzakciót végez, mint amennyi ingyen jár a számlacsomagban, akkor szintén többet fizethet, mind most. Egyenként kis összegről van szó, de A Minimum Plusz számlacsomag havi díja például, ha nem teljesülnek a feltételek, 866 forintról 1036 forintra ugrik, egy mobilbankos vagy netbankos átutalás pedig bankon belülre a korábbi 0,44 százalék, minimum 90 forint, maximum 5 124 forint helyett 0,50 százalék, minimum 103 forint, maximum 5867 forint lesz. A bankon kívüli utalások díja 0,63 százalékról 0,72 százalékosra emelkedik, a minimumdíj 76-ról 87 forintra, a maximális díj 5182-ről 5 933 forintra nő. Ez azt jelenti, hogy egy 50 ezer forintos bankon kívüli átutalás díja például 315-ről 360 forintra emelkedik. Sok egyéb mellett nő az üzenetküldés és az sms-ek havi díja is.
A mobilinfó havi díja 338-ról 455 forintra drágul, az üzeneteké 45 forint lesz a jelenlegi 39 forint helyett. Emelkednek a díjak a devizaszámláknál és a junior számláknál is. A bankkártyák díja is nőni fog, egy Mastercard érintőkártya éves díja a korábbi 7258 forintról 8310 forintra változik. Az arany bankkártya éves díja 26 944 forint volt eddig, áprilistól 30 851 forint lesz. Emelkednek a bankkártyákhoz kapcsolódó egyéb díjak is, a belföldi és külföldi készpénzfelvétel, a PIN-kód emlékeztető, sőt a bankkártyához kapcsolódó utasbiztosítás is drágul.
Ugyancsak az inflációval emeli a díjakat az Oberbank, náluk sincs szinte olyan fontosabb tétel, amely ne változna a bankszámlák kondíciós listáján. Emelkedik a számlavezetés ára, a tranzakciók díjai, de a számlakivonatok és a bankkártyák díjai is emelkednek.
Hasonlóra számíthatnak a Magnet Bank kliensei is.
Az MKB Bank és az Erste Bank is lépett már, de csak a hitelkártyáknál tett közé új kondíciós listát, amely a díjemeléseket tartalmazza.
A 60 napos előzetes hirdetmény sem mindig kell
A korábbi kondíciós listák alapján az Erste tavaly május 1-től emelte a díjait a számlacsomagoknál. Az OTP ügyfelei pedig már március 1-től magasabb díjakkal szembesülnek. Hogy pontosan mekkorák lesznek az új díjak, arról még nem jelent meg a friss kondíciós lista a honlapon. Nincs is rá szükség. Az OTP ugyanis az Üzletszabályzatában írta le, hogy ha a KSH közölte a friss inflációs adatot, a közzétételt követő második hónap első napjától emeli a díjait.
Az OTP-hez hasonló eljárást követ több hitelintézet.
A Raiffeisen és a CIB Bank is az általános üzleti feltételek között írta le, hogy a fogyasztói árindex mértékével emeli a díjakat, náluk április 1. a fordulónap.
A fogyasztói árindex alapján történő módosítás jogát a többi hitelintézet – Unicredit, MKB, Takarékbank – is leírja az üzletszabályzataiban. Bár pontos dátumot nem mindegyik bank közöl, az már most látszik, hogy legkésőbb áprilisban sok hitelintézeti ügyfél szembesül majd magasabb díjakkal. Ráadásul a díjemelés nem csak a bankszámlákat és a bankkártyákat érinti majd, de emelkedhetnek a költségek a hiteleknél is.
Forrás: 24.hu kép: illusztráció
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…