Kollégáink a napokban ismét drón segítségével ellenőrizték a közlekedőket. Egy nem mindennapos szabálytalanságot rögzített a kamerájuk az 56-os főúton levő egyik vasúti átjáróban. A felvételen jól látható, hogy egy Smart vezetője a tilos jelzés ellenére fékezés nélkül hajt át az átjárón. jól látható, hogy a merész cselekedetet követően néhány másodperc múlva a sorompó is lecsukódik, és kicsivel később a vonat is közelít az átjáróhoz.
Az egyenruhások néhány száz méter múlva megállították az autót, melynek vezetője azzal védekezett, hogy féktávolságon belül érkezett az átjáróhoz, és ezért nem állt meg a piros jelzésnél. A nő felelőtlenségének ára több tízezer forint közigazgatási bírság és 8 közlekedési büntetőpont lett.
A tavalyi évben az országban csaknem három tucatnyi ember vesztette életét vasúti átjáróban történt balesetben. Tolna vármegyében is történt vasúti átjáróban tragédiával végződő baleset. Egy nő 2022 decemberében a Pincehelyen levő átjáróban kerékpárját tolva lépett figyelmetlenül a sínekre, miközben jött a vonat. Az ő életét sajnos nem tudták megmenteni.
A tragédiák és súlyos kimenetelű balesetek, továbbá a magas összegű pénzbírság kiszabásának elkerülése érdekében az alábbiakra hívjuk fel a vasúti átjárókban közlekedők figyelmét:
Arra kérjük a közlekedőket, hogy minden körülmények között tartsák be a fenti szabályokat, és csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem akadályozza az áthaladást!
Forrás/kép: police.hu
A nyomozó ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt…
Jelentősen csökkent a használt elektromos autók ára Magyarországon 2025 első felében. A Használtautó.hu adatai szerint…
Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…
Az Országos Flottafelmérés eredménye szerint a magyar vállalati autóparkok egyre idősebbek, a cégek többsége pedig…
Akkor sem spórolhatsz a benzinnel, ha szeretnél! A stop-start rendszerek fontos szerepet játszanak az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében és…
Új szankciók jönnek a légkondik helytelen használatáért. A nyár beköszöntével és a magas hőmérsékletekkel a…