Categories: Hírek

Szigorítanak a lengyelek, kitiltják az öreg autókat

2024 júliusától nem hajthatnak be a 18 évesnél idősebb dízelmotoros és a 27 évet meghaladó korú benzines autók Varsó városközpontjába. A tiltás a rákövetkező nyolc évben fokozatosan szigorodik, 2032-re a dízelautók korhatára 11 évre, a benzineseké 17 évre csökken, tehát most fiatalnak számító gázolajos autók is kiszorulnak majd a lengyel fővárosból

 

A városvezetés számításai szerint a szabályozás révén 80 százalékkal kevesebb nitrogén-oxid és 69 százalékkal kevesebb szálló por kerülhet a levegőbe 8-9 év múlva. A tiltás valószínűleg nem lesz a közvélemény ellenére, a varsóiak döntő többsége vár el a légszennyezés csökkenését célzó lépéseket a hatóságoktól, és háromnegyedük a korlátozott forgalmú zónák bevezetését is támogatja – mindez aligha meglepő annak tudatában, hogy az unió egyik legrosszabb levegőjű országáról van szó.

A zónahatárok még viták és lakossági egyeztetések tárgyát képezik, amelyekre a következő három hónapban kerül sor. A Polish Smog Alert nevű, a levegőminőség javulásáért küzdő civil szervezet állásfoglalása szerint túl szűk a korlátozással érintett terület a mostani terveken, így az autósok könnyen kijátszhatják a tiltást, aminek bevezetése a legkevesebb, amit a városvezetés megtehet.

Noha a kelet-közép-európai térségben nem sűrűn hallani hasonló forgalomkorlátozásról, Lengyelországban nem példa nélküli Varsó törekvése.

Krakkóban novemberben jelentették be a legöregebb gépkocsik kizárását a városból, a harmadik legnagyobb városnak számító Wrocław önkormányzata pedig idén tavasszal veszi napirendre a kérdést.

A súlyos légszennyezettséget azonban elsősorban a szénnel és fával fűtött háztartások okozzák – Krakkó és Varsó már e tüzelőanyagok használatára vonatkozó tiltásokról is döntött, a kormány továbbá a fűtési rendszerek modernizálását célzó támogatásokkal igyekszik javítani a helyzeten.

Forrás: g7.hu Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Forronganak a flottások a várható uniós kvóta miatt, megvannak a részletek

Még csak javaslatokról van szó, de az érintettek szerint szinte kivitelezhetetlent kérnek tőlük. Az Európai…

13 óra ago

Ady Endre: Karácsony

I. Harang csendül,Ének zendül,Messze zsong a hálaénekAz én kedves kis falumbanKarácsonykorMagába száll minden lélek. Minden…

3 nap ago

Áramszünet miatt bénultak meg autók

A hétvégén áramkimaradás volt San Franciscóban. A váratlan sötétség az önvezető autók hiányosságaira is rávilágított…

4 nap ago

A Volkswagen szerint az olcsó autóknál fenntarthatatlan lesz a belső égés

Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…

5 nap ago

Új néven működik tovább áprilistól a Magyar Autóklub

A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…

6 nap ago

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…

6 nap ago