Mára szinte minden hétköznapi használati tárgyban megtalálhatók a különböző érzékelők: autókban, elektromos kerékpárokban, valamint okostelefonokban, de még egyes órákban és fejhallgatókban is. A piacvezető Bosch cégcsoport szerint ezek az eszközök biztonságosabbá teszik a járműveket, nap mint nap életeket menthetnek, és egyúttal a klíma és az emberi egészség védelméhez is hozzájárulnak. Az idei CES kiállításon pedig be is mutatták néhány új fejlesztésüket.
A RideCare Companion elnevezésű megoldás a hálózatba kapcsolt és automatizált vezetés során a járműben ülők biztonságát szolgálja. Az intelligens kamerából, vezeték nélküli SOS-gombból és felhőalapú adatszolgáltatásokból felépülő, hálózatba kapcsolt hardver- és szoftvermegoldás a jármű belső és külső felügyeletét is lehetővé teszi, így balesetkor vagy veszélyhelyzetben a járműben utazók éjjel-nappal kapcsolatba léphetnek a cég munkatársaival.
A szakemberek videókapcsolat segítségével betekinthetnek a járműbe, felmérhetik a helyzetet, és szükség esetén gyorsan segítséget hívhatnak.
A másik új fejlesztés, amit a vállalat bemutatott az Off-Zone Crash Detection nevet kapta, amely az ígéret szerint szintén fokozott biztonságot nyújt majd az utakon. A rendszer a sávváltáskor vagy útkereszteződésekben gyakran előforduló oldalirányú ütközések esetén védi a járműben ülőket. Az új szoftveralgoritmushoz csatlakozó, intelligens szenzorok gyorsan és megbízhatóan határozzák meg oldalirányú ütközéskor a becsapódás irányának pontos szögét, és időben aktiválják az életmentő légzsákokat.
Az új fejlesztések között helyet kap a szenzortámogatású külső mikrofon funkció is, amellyel az automatizált járművek felismerhetik a hangjelzéseket és a szóbeli utasításokat. Külső mikrofonjuk segítségével például meghatározhatják az irányt, ahonnan a közeledő mentőautó szirénájának hangja érkezik, ennek megfelelő pedig vezetési manővert kezdeményezhetnek.
A Bosch a mikrofont kifejezetten járműveken való kültéri használatra fejlesztette ki, így az esőben, hóban és kőfelverődéskor is biztonságosan működik.
Végül a las vegasi rendezvényen a MEMS-érzékelők egy új generációját is bemutatja a német cég. Ezek az eszközök az ígéretek szerint pontosabbak, robusztusabbak és energiatakarékosabbak lesznek, mint az eddigi modellek. A programozható és mesterséges intelligencia-kompatibilis BHI360/BHI380 tehetetlenségérzékelő például csupán feleakkora és feleannyi energiát használ, mint az előző modell.
Forrás: 24.hu kép: illusztráció
Egy éve, 2024 júniusában, nyolc év szünet után hatalmas akciókkal tért vissza az Uber Budapestre. Előbb ingyenes…
Néhány információt elárult az ORFK arról az egyelőre 17 darab autóról, amelyek közül szinte mindnek…
Ahogy közeledik a nyaralási szezon csúcsa, egyre több fiók mélyéről kerül elő pár gyűrött bankjegy, köztük olyan…
Folyamatosan emelkedik a villanyautók száma Magyarországon. Az idei első 5 hónap végén közel 77 ezerre…
2025. június 22. napján jelentős forgalmirend-változás lép életbe Belső-Erzsébetvárosban. A változás célja, hogy a terület…
Nem célszerű arra játszani, hogy előbb kiszúrjuk a traffipaxokat, mint ahogy azok lefotóznának minket. Az…