Mától mélyebben a zsebébe kell nyúlnia annak, aki elektromos autóval közlekedik, emelkedik ugyanis a töltési díj
Nem telt el sok idő, mióta a magyar kormány eltörölte az üzemanyagár-sapkát, most ismét drágábban autózhatunk. Mától ugyanis drágul az elektromos autók töltési díja – írja a player.hu.
A rezsicsökkentés részleges kivezetésével az átlagfogyasztás felett 40-ről közel 70 forintra nőtt a háztartási áram kilowattóránkénti ára. Az elektromos autókat azonban még így is jobban megérte otthon tölteni, mivel egy 20 kilowattórás fogyasztású jármű így is 1400 forintból tölthető fel, vagyis nagyjából 2 liter üzemanyag árából jön ki száz kilométer megtételére elegendő töltöttség.
Így emelnek a szolgáltatók
A nyilvános töltőoszlopokon az áram eddig is drágább volt az otthoninál, január másodikától pedig ez még inkább jellemző lesz.
Az egyik legnagyobb töltőhálózatot üzemeltető Mobiliti hétfőtől kivezeti az egységes árazást. A leggyakoribb, 22 kilowattos AC-töltőnél eddig 145 forint volt egy kilowattóra ára, most legalább 170, de akár 375 forint is lehet.
A DC-töltők ára a teljesítménytől függ:
A Mol már novemberben megemelte a Plugee szolgáltatás díjait, regisztrált felhasználóként
Az e.on oszlopainál 159 forint egy kilowattóra a 22 kW-os AC- és 189 forint a 25–50 kW-os DC-töltésnél.
Forrás: index.hu kép: illusztráció
Úgy tűnik, a benzin és a lóerő 2025-ben már édeskevés egy új autóban. Idén az…
Még csak javaslatokról van szó, de az érintettek szerint szinte kivitelezhetetlent kérnek tőlük. Az Európai…
I. Harang csendül,Ének zendül,Messze zsong a hálaénekAz én kedves kis falumbanKarácsonykorMagába száll minden lélek. Minden…
A hétvégén áramkimaradás volt San Franciscóban. A váratlan sötétség az önvezető autók hiányosságaira is rávilágított…
Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…
A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…