Categories: Hírek

Komoly támogatás a bécsi autócserélő taxisoknak

Új pályázati forrást hoz létre az osztrák főváros, hogy segítse a taxitársaságok átállását e-autókra. 2025-től ugyanis csak olyan jármű kaphat személyszállítási engedélyt Bécsben, amelynek nulla a szén-dioxid kibocsátása. A város a célra összesen hétmillió eurót különített el, az első pályázatokat 2023. január 1-jétől lehet benyújtani a Bécsi Gazdasági Kamaránál.

 

A támogatás érdekessége, hogy nem az új járművek beszerzését támogatják, hanem az utassal megtett üzemidő alapján lehet majd támogatást kérni – óránként öt eurót. Így akarják ugyanis biztosítani, hogy ne csak megvegyék az új, környezetbarát járműveket, hanem használják is azokat és ezáltal tovább csökkenjen a városban a szén-dioxid kibocsátás.

Egy jármű után maximum tízezer euró támogatást lehet felvenni, egy taxitársaság maximum tizenöt járművel pályázhat. A város ezzel a lépéssel arra szeretné ösztönözni a taxitársaságokat, hogy már 2025 előtt elkezdjék az átállást a zéró kibocsátású járművekre.

Azok a társaságok, amelyek még az eTaxi Austria projektben is részt vesznek, még magasabb támogatást kaphatnak. Óránként hat eurót, járművenként maximum tizenkétezer eurót.

A projekt lényege, hogy a taxisoknak nem kell elmenniük a hagyományos töltőoszlopokhoz feltölteni az akkumulátoraikat, hanem ezt a droszton, várakozás közben is megtehetik – töltőkábel nélkül. A járművek aljára egy gombnyomással leengedhető konnektortalpat szerelnek, amely a droszt – szintén speciálisan átalakított felületéhez – csatlakozva már biztosítja is a töltést. Így a taxisoknak még ki sem kell szállniuk a kocsijukból, hogy feltöltsék az autót.

Bécsben egyelőre nyolc drosztot és ötven járművet szerelnek fel ezzel a töltési megoldással.

„Azzal, hogy 2025-től már csak e-autókra lehet új taxikoncessziót kapni, újabb lépést teszünk afelé, hogy Bécs 2040-re klímasemleges legyen. Az e-taxik támogatásával és azzal, hogy nemrég 90 százalékkal csökkentettük a parkolási díjat a közösségi autószolgáltatók számára, újból bebizonyítottuk, hogy a mobilitás és a környezetvédelem igenis járhat kéz a kézben” – mondta Markus Ornig, a bécsi NEOS liberális párt gazdasági szóvivője az új pályázati forrás bejelentése kapcsán.

Forrás: piacesprofit.hu Kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

19 óra ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

2 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

3 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

4 nap ago

Visszatér egy szabály Ausztriában, könnyen büntetést kaphatnak a magyar autósok

Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…

5 nap ago

Brutális dugó várható az M0-s és más autópálya több pontján is

A lezárások idején valamennyi érintett helyszínen sárga terelőnyilak segítik a közlekedők tájékozódását. November 2-án, hétfőn…

5 nap ago