Categories: Hírek

Az új magyarorszag.hu végleg leváltja a korábbi e-ügyintézési tájékoztató portált

December 16-án végleg megszűnik a 2000-es évek elején indított magyarorszag.hu, ám ez nem befolyásolja a 2020 februárjának végén megújult magyarorszag.hu portál működését – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) kedden az MTI-vel.

 

A korábbi, azaz a pénteken megszűnt e-ügyintézési tájékoztató portál, amely a regi.magyarorszag.hu címen volt elérhető, még azzal a céllal született, hogy segítséget nyújtson az állampolgároknak hivatali ügyeik intézésébenEzt a honlapot és elődjét, az ekormanyzat.hu-t nem elektronikus ügyintézésre tervezték – írták.
Hozzáfűzték: a digitalizáció terjedésével és a jogszabályi környezet változásával korszerűbb, személyre szabott ügyintézési felület jött létre, amely fontos mérföldkő volt az elektronikus ügyintézés elterjedésének elősegítésében.
A 2020 februárjának végén indított, tartalmi és strukturális felépítésében is megújult magyarorszag.hu oldal a modern kor trendjeihez illeszkedő megjelenést kínál, a közérthetőbb tájékoztatások, valamint az áttekinthetőbb oldalszerkezet mellett mobileszközökről és asztali számítógépekről egyaránt lehetővé teszi az elektronikusan elérhető szolgáltatások igénybevételét – tudatta a NISZ Zrt.
A portál az évek alatt olyan új ügyintézési lehetőségekkel, hasznos funkciókkal, illetve az e-közigazgatási szolgáltatások kényelmesebb használatát lehetővé tevő alkalmazásokkal bővült, amelyek a korábbi felületen még nem voltak elérhetők, a magyarorszag.hu oldalra ma már havonta átlagosan 7,2 millió magyar állampolgár látogat el. Indulásától idén decemberig több mint 50 millió ügyet intéztek itt online – írták a közleményben.
A két weboldal eddig párhuzamosan működött, és az évek során az e-ügyintézéshez kapcsolódó tájékoztatók, egyéb tartalmak bővített funkcióval az új portálra is átkerültek.

A régi felület 2022. december 16-ai megszűnését követően a hivatali ügyekkel kapcsolatos minden szolgáltatás és fontos információ elérhető marad a magyarorszag.hu portálon, továbbra is biztosítva ezzel a gyors és gördülékeny elektronikus ügyintézés lehetőségét.

MTI, kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

21 óra ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

2 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

3 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

4 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

4 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

5 nap ago