Több olvasói megkeresés érkezett szerkesztőségünkbe a BKK ellenőrzések megszaporodásával kapcsolatban, ezért fontos kiemelnünk az alábbi lényeges változásokat.
Ha az ellenőrzések olyan hiányosságokat tárnak fel, aminek következtében a drosztengedélyt bevonja a hatóság, annak súlyos következménye a bírságon túl az, hogy Budapesten a következő egy évben nem végezhet személytaxis szolgáltatást a vétség elkövetője.
Ez rendeletileg eddig is így volt, azonban rendszámhoz kötötte a BKK a drosztengedély kiadását. Így nyitva állt az a kis kapu, melynek segítségével a taxi gépjárművet át lehetett rendszámoztatni, és az átrendszámozás után az új rendszámra új drosztengedélyt lehetett igényelni. Ezt a kiskaput azonban bezárta a BKK, és az új rendszer rögzíti a gépjármű alvázszámát is és azonnal jelez, ha olyan alvázszámú gépjárműre kérnek drosztengedélyt, amire korábban a hatóság bevonta azt.
Mostantól tehát nagyon vigyázzunk a drosztengedélyre!
Amennyiben az ellenőrzés súlyos hiányosságot, vagy szabályszegést tár fel, akkor a BKK értesíti a Kormányhivatalt. Ebben az esetben akár a személytaxi-vezetői igazolvány, akár a tevékenységi engedély is veszélybe kerülhet, legrosszabb esetben 3 évre is bevonhatja a hatóság. Ennek járulékos következménye pedig az, hogy a 10 évnél idősebb taxi a továbbiakban nem használható taxiként, illetve nem is vizsgáztatható taxinak a jövőben sem.
I. Harang csendül,Ének zendül,Messze zsong a hálaénekAz én kedves kis falumbanKarácsonykorMagába száll minden lélek. Minden…
A hétvégén áramkimaradás volt San Franciscóban. A váratlan sötétség az önvezető autók hiányosságaira is rávilágított…
Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…
A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…
Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…
Ha szalonból vásárolunk újautót, azt feltételezzük, hogy egy teljesen új, hibátlan és kifogástalan terméket kapunk…