Hosszú egyezetetési folyamatot követően megállapodás született Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Autóklub, valamint több civil érdekvédelmi és szakmai szervezet között, melynek értelmében a főváros az érintettek álláspontját szem előtt tartva valósítja meg a világörökséghez tartozó pesti alsó rakpart fejlesztését.
Ezzel összefüggésben fontosnak tartjuk rögzíteni, hogy a Magyar Autóklub már tavasszal, az útszakasz átalakítási terveinek megjelenésekor felvette a kapcsolatot az önkormányzattal, és – egyedüli autós szervezetként – részt vett azon az egyeztetésen, ahol a Duna-partok jövője került terítékre. Egyesületünk a kezdetektől egyetértett az élhető, zöld város koncepcióval, a közösségi terek létrehozásával és a város szépítésével, valamint azt is tudomásul vette, hogy szükséges a forgalom csillapítása a belső kerületekben. Ugyanakkor elutasította az észak-déli közlekedési folyosóként használt pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakaszának végleges lezárását, a rakparti forgalom belvárosba terelését, tekintve, hogy a cél a belső területek tehermentesítése és légszennyezésének csökkentése, valamint a környezet védelme és a forgalom balesetmentes levezetése.
A Magyar Autóklub álláspontját igazolja egy korábban készített közvélemény-kutatás eredménye is, miszerint a 11 ezer válaszoló hatvan százaléka elutasította a rakpart lezárását.
Kezdeményezésünkre további egyeztetéseket folytattunk a fővárossal, bevonva a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát, a fuvarozókat képviselő NIT Hungaryt, az Országos Taxis Szövetséget, a Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetségét, továbbá több független szakembert.
A 2022. október 27-én aláírt nyilatkozat értelmében a résztvevők mindegyike támogatja a pesti alsó rakpart fejlesztését, méghozzá oly módon, hogy Budapest Főváros Önkormányzata figyelembe veszi a Magyar Autóklub és a nyilatkozatot aláírók javaslatait, illetve vállalja, hogy a pesti alsó rakpart fejlesztése során tekintettel lesz a közlekedési hálózat egészének működésére. Így első lépésben csak a korszerűsítés azon elemeit valósítja meg, melyek nem befolyásolják a pesti alsó rakpart közúti közlekedési hálózatban betöltött jelenlegi szerepét.
Valamennyi partner támogatja továbbá, hogy egyeztetéseket követően forgalomkorlátozással járó tesztidőszakok valósuljanak meg, a hétvégi rakpartnyitások mellett akár a nyári tanítási szünetben vagy hétköznap esténként, a délutáni csúcsforgalom lefolyása után. Mindemellett Budapest – a szervezetekkel közösen kidolgozandó normák alapján – úgynevezett monitoringrendszert állít fel a további próbaidőszakok eredményeinek értékelésére.
A Fővárosi Önkormányzat ígéretet tett, hogy a pesti alsó rakpart felújításának második üteme csak akkor valósul meg, ha a forgalmi tapasztalatok és az egyéb tényezők bizonyítják a közlekedési hálózat működőképességét ebben a formában.
A MAK továbbra is azon munkálkodik, hogy az alsó rakpart fejlesztése az autósok igényeinek és elvárásainak megfelelően folytatódhasson.
Budapest, 2022. október 27.
Dr. Hatala József Milovukovics Györgyi
A Magyar Autóklub elnöke A Magyar Autóklub főtitkára
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…