Ismét a legmagasabb, ötcsillagos minősítést szerezte meg Golf modellsorozatával a Volkswagen az Euro NCAP (European New Car Assessment Programme) biztonsági tesztjein. Az európai fogyasztóvédelmi intézet minden vizsgált területen magas értékekkel ismerte el a Volkswagen kompaktmodelljét, amely a felnőtt utasok, a gyerekek, illetve a közlekedés különösen veszélyeztetett résztvevőinek védelme, valamint a vezetői segédrendszerek tekintetében bizonyult meggyőzőnek. Immár az alapfelszereltség része az első ülések központi légzsákja (Center Airbag) is, ezzel a jelenlegi Golf olyan teljeskörű biztonsági koncepcióval rendelkezik, amely az új, különösen igényes vizsgálati eljárásnak is megfelel. A Golf továbbra is a legjobbak közé tartozik kategóriájában.
Bravúrosan teljesített legutóbbi biztonsági tesztjén a Golf. Miután a Volkswagen sikermodellje 2019-ben már öt csillagot szerzett az Euro NCAP akkor érvényes szabályai szerint, a 2020 óta alkalmazott, módosított teszteljárás során is meggyőző biztonsági színvonalról tett tanúbizonyságot. Noha a korábbi minősítés még három évig érvényes maradt volna, a Volkswagen úgy döntött, hogy – a jelenleg hatályos, jóval szigorúbb követelmények szerinti vizsgálatoknak alávetve – biztonságtechnikailag is a legkorszerűbb műszaki színvonalra frissíti sikermodelljét.
Az összesen huszonegy teszt közül tizennégyet már új formában hajtottak végre az átdolgozott vizsgálati eljárás során – mégpedig nagy sikerrel. Amint Michiel van Ratingen, az Euro NCAP főtitkára kifejtette: „A legtöbb járműgyártó hajlamos kivárni, néhányan pedig még a biztonság mérséklését is fontolóra vehetik, hogy megőrizzék versenyképességüket. Ezért nagyszerű látni, hogy a Volkswagen folyamatosan fejleszti a Golf biztonságát, hogy lépést tartson a legújabb fejlesztésekkel és versenytársaival.”
Ennek során a biztonság fontos elemének számít az első ülések új központi légzsákja (Center Airbag), amely immár a Golf alapfelszereltségének részeként oldalirányú ütközés esetén segít megelőzni az elöl ülők közötti fejkontaktust.
Az első ülések – a szériafelszereltséghez tartozó – medence-övfeszítője tovább növeli a biztonságot. A „Felnőtt-utasvédelem” („Protection of Adult Occupants”) kategóriában a megszerezhető pontok 88 százalékával kiváló eredményt ért el a kompakt sikermodell, míg a „Gyermek-utasvédelem” („Protection of Children”) terén 87 százalékot produkált. Utóbbi értékelése három fontos szemponton alapul: a többek között a gyermekbiztonsági rendszerek által például frontális vagy oldalirányú ütközés során nyújtott védelem mellett a különböző méretű gyermekülések biztonságos rögzítési lehetőségei, illetve a gyerekek szállításához kínált járműfelszereltség is középpontba kerül.
A „Vezetői segédrendszerek” („Assist Systems”) kategóriában a Golf az elérhető pontszám 79 százalékával bizonyult meggyőzőnek, ahol többek között az Automatizált vészfékrendszer (AEB) teljesített különösen jól a más járművekre adott reakciók tesztjein. Ugyancsak kedvezően alakította az eredményt az egyaránt az alapfelszereltséget bővítő „Vezetőfigyelmeztető rendszer” (Driver Alert) és a „Bekanyarodás-asszisztens”.
Az egyes modellek utasvédelmén túl az Euro NCAP azt is vizsgálja, hogy gázolásveszély esetén milyen hatékonyan védik az automatikus vészfékrendszerek a közlekedés különösen veszélyeztetett résztvevőit (gyalogosokat és kerékpárosokat). Ebben a kategóriában 74 százalékos eredményt ért el a Front Assist vészfékasszisztenssel már alapfelszerelésként ellátott Golf.
A Volkswagen mindezzel ismét magas színvonalú biztonsági követelményeit hangsúlyozza, folytatva sikersorozatát az Euro NCAP tesztjein.
2022 márciusában az ID.5, a Polo és a Taigo szerzett öt csillagot, korábban pedig az ID.4 2021 áprilisban, a kompakt ID.3 2020 októberben, míg a Golf és a T-Cross 2019-ben végzett a legmagasabb minősítéssel.
Az Euro NCAP értékelési program immár 1997 óta szolgál az új járműmodellek biztonsági színvonalának szigorú mércéjéül Európában, naprakész tájékoztatást nyújtva az autóvásárlóknak a népszerű új modellek biztonságáról. Rendszeres időközönként – mintegy kétévente – jelentősen szigorodnak a teszteljárások, illetve a szériafelszereltséghez tartozó vezetői segédrendszerekre és a passzív biztonságra vonatkozó követelmények. Az egyes tesztek részletei a www.euroncap.com oldalon nyilvánosan is megtekinthetők.
Porsche Hungaria
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…