Ezekre válaszol majd Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke.
Tisztelt Szerkesztőség!
A Magyar Közlönyben a taxi korhatárra vonatkozó rendelet hatályba lépése 2023.január 1. Önök 2022.11.03-at írtak. Melyik a helyes dátum?
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2022. évi 168. szám 6847
„(6) A 3. melléklet 1. pont 1.1. alpont 1.1.2. pontjában foglaltaktól eltérően, a (7) bekezdésben meghatározott feltételek fennállása esetén, az egyes közlekedési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 394/2022. (X. 19.)
Korm. rendelet (a továbbiakban: Módr.) hatálybalépésének napján hatályos személytaxi engedélykivonattal rendelkező személygépkocsi életkora nem haladhatja meg a forgalmi engedélybe bejegyzett első nyilvántartásba
vétel időpontjától számított 13 évet.
(7) A (6) bekezdés azon vállalkozások által üzemben tartott azon személygépkocsik tekintetében alkalmazható, amely vállalkozás a Módr. hatálybalépésének napján hatályos tevékenységi engedéllyel, valamint az általa
üzemben tartott személygépkocsira kiadott, hatályos engedélykivonattal rendelkezett és a forgalmi engedély alapján 2017. január 1. előtt vették a járművet első alkalommal nyilvántartásba. A (6) bekezdés nem alkalmazható
a vállalkozás tevékenységi engedélye vagy a személygépkocsi engedélykivonata időbeli hatályának lejártát követően, kivéve, ha a közlekedési hatóság az adott járművet a Módr. hatálybalépésének napján üzemben tartó
vállalkozás kérelme alapján, az engedélykivonat időbeli hatályát meghosszabbította.”
(2) Az 1. § és az 1. melléklet a kihirdetését követő 45. napon lép hatályba.
(3) A 19. § (1) bekezdése 2023. január 1-jén lép hatályba.
(4) A 20. §, a 23. § és a 3. melléklet 2025. január 1-jén lép hatályba.
(5) E rendelet tervezete 3. alcímének a műszaki szabályokkal és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályokkal kapcsolatos információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 2015. szeptember 9-i
(EU) 2015/1535 európai parlamenti és tanácsi irányelv 5–7. cikke szerinti előzetes bejelentése megtörtént.
Várom válaszukat!
Tisztelettel: Sz. Zs. (teljes név, cím)
Kedves Metál Zoltán!
Közlönyben megjelent törvénymódosítás szerint az életkorra vonatkozó bekezdés hatálybalépésének ideje 2023. január 1-re van időzítve. Azaz, akik a covid miatt kaptak +1 évet és az engedélyük 2022.12.31-ig érvényes, azokra nem vonatkozik a törvényben előirt hosszabbítás 1 nap miatt? Mivel 1-én már nem fog rendelkezni 1000+ taxi érvényes engedéllyel, ami szükséges az újabb hosszabbításhoz.
Előre is köszönöm a felvilágosítást.
V.T. (teljes név és cím)
Kedves V. T.!
Ékes bizonyítékát olvashattuk a friss Közlönyben, hogy a legjobb szándék ellenére is előfordulhatnak ,,apróbb” hibák egy Rendeletben, ami alapvetően szembe megy az eredeti céllal.
A bevezetési határidő sajnos tévesen lett kihirdetve, de a rendeletalkotók már dolgoznak e probléma megoldásán. Tehát ebből a hibából senkinek nem lesz hátránya.
Üdvözlettel:
Metál Zoltán
elnök
Kedves Zoltán!
Azért fordulok önhöz, mert kijött az új rendelet, ami alapján 13 évre kitolják a taxik életkorát. Az én taxim 2012. 10.29-es évjáratú Toyota Prius. Szeretném tudni, hogyan tudnám ezt a plusz 3 évet én is megkapni. Ugyanis: az engedélyeim 10.hó 29-én lejárnak, mivel ekkor lesz a kocsi 10 éves. A rendelet viszont (tudomásom szerint), csak január 1-től lesz hatályos. Tehát, még most taxi, de januárban már nem fog taxinak minősülni….
Egy súlyosan – halmozottan – sérült kisfiút nevelünk, aki mozgásképtelen… Nagyon megköszönnénk, ha valamilyen segítséget – tanácsot -útmutatást tudna nekünk nyújtani.
Tisztelettel: D. család (teljes név, cím)
Tisztelt D. család!
A 2012. évjáratú jelenleg is taxinak minősített járművel lehetősége lesz további 3 évig szolgáltatni.
Sajnos a rendelet időbeni hatálya tévesen lett kihirdetve, de ezt már jeleztük a jogalkotók felé.
Ennek a korrekcióján már dolgoznak.
A tevékenységi engedélyt a lejárat előtt mindenképp’ újítsa meg!
Tisztelettel:
Metál Zoltán
elnök
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…