Tegnap megjelent a Magyar Közlönyben az a jogszabály-módosítás, mely tartalmazza a taxikra vonatkozó 10 éves korhatár emelését.
Az Országos Taxis Szövetség a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve hosszú ideje szorgalmazta a szabályozás enyhítését, megváltoztatását.
A kormány – elfogadva a kérelmezők érveit – a pandémiára, illetve a kialakult autópiaci helyzetre tekintettel a korhatárra vonatkozó előírásokat enyhítette.
Ennek értelmében a 2017. január 1-et megelőzően forgalomba helyezett (6 évesnél idősebb), és a rendelet 2022. november 3-án történő életbelépésekor taxiként nyilvántartott gépjármű maximum 13 éves koráig taxiként üzemeltethető.
A rendelet további részleteit rövidesen egy videóriportban számolunk ismertetjük.
A szerk.
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…
Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…