Budapest, Szombathely és a Velencei-tó után hamarosan már Pécsett is igénybe vehetők lesznek a Főtaxi szolgáltatásai. A szeptember 15-i induláskor a társaság helyi partnere közel 40 autóval áll majd az utasok rendelkezésére, ami a baranyai megyeszékhely egyik legnagyobb flottája lesz.
Tovább erősítve piaci jelenlétét Pécs városára is kiterjeszti működését a Főtaxi. Ehhez nevet vált a város egyik kedvelt taxitársasága: a három évtizede taxi 10000 néven elindult, később EuroTaxi, illetve Euro7Taxi, legutóbb pedig Euro 900 Taxi Pécs néven működő cég – márkahasználati szerződés alapján – a Főtaxi brand alatt folytatja tevékenységét, autói pedig főtaxis szabadjelzőkkel és matricákkal futnak majd.
A korábban is a városban dolgozó taxisofőrökre támaszkodó Főtaxi – sok más utazó mellett – nem titkoltan az egyetemre visszatérő diákok számára is vonzó utazási lehetőséget kíván majd nyújtani. Ehhez Pécsett a legversenyképesebb árakkal akar elindulni.
„A szolgáltatási terület fókuszába nemcsak Pécs, hanem a környező települések is beletartoznak majd. Nagyon kíváncsian várjuk, hogy milyenek lesznek a tapasztalataink ebben a turisztikailag is fontos egyetemvárosban, de bizakodásunkat jelzi, hogy a kezdeti, közel 40 gépjárműből álló flotta bővítését már most előkészítettük helyi partnerünkkel” – mondta Reich Ádám, a Főtaxi vezérigazgatója.
A telefonos rendelés mellett Pécsett is használható lesz a Főtaxi mobiltelefonos alkalmazása, amit azért is érdemes letölteni, mert az applikációban a rendelés leadása után követhető, hogy épp merre jár az autó, az érkező sofőrrel pedig közvetlenül is felvehető lesz a kapcsolat. Budapest után Pécs lesz a második legnagyobb város, ahol a Főtaxival találkozni lehet, a társaság ezt követően más hazai nagyvárosokban is terjeszkedni kíván a jövőben.
Forrás: Főtaxi Zrt.
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…