Az ütemtervnek megfelelően halad előre az építkezés, a Magyar Építő Zrt. jelenleg már a második szint munkáit végzi.
Ahogyan olvasóinkat több alkalommal tájékoztattuk, újjászületik József főherceg egykori palotája a Budavári Palotanegyedben – írta a magyarepitok.hu. A Szent György téren található épület kivitelezésének első ütemét a Magyar Építő Zrt. 2021 júliusában kezdte meg. A palotát a Nemzeti Hauszmann Program keretében építik újjá, a Várkapitányság megbízásából.
A palota épülete kulturális, turisztikai és irodai funkciókat lát majd el vegyesen. A tervek szerint ismét látogatható lesz a főhercegi palotához tartozó kert és a neoreneszánsz stílusban épült egykori istálló is.
Elindultak a próbacölöpözési munkálatok
Az egy évvel ezelőtt kezdődött munka a feltárásokkal és a feltárt árkok tömedékeléseivel vette kezdetét, ezután indultak el az alaplemez kivitelezési, és a liftakna bányászati munkái is. 2022 tavaszán már a szerkezetépítés második szakaszánál tartottak, készültek az alagsori falak és a liftakna szerkezetépítési munkái is elindultak.
A nyár folyamán is látványosan haladt az építkezés: az alagsor és a liftakna vasbeton szerkezet is szinte teljesen elkészült.
Augusztusban már egy újabb szakma is felvonult és egy igen jelentős fázis kezdődött: a várfal tövében elindultak a próbacölöpözési munkálatok. A fentiek fényében nagyon aktív egy évet tudhat maga mögött a Magyar Építő Zrt., a szerkezetépítés befejezése 2023. tavaszára várható – értesült lapunk.
Komplex projekt kihívásokkal
A munkálatokról látványos videóval jelentkezett a kivitelező Magyar Építő Zrt. Az augusztusban készült kisfilmben Molnár Ákos főépítésvezető és Harman Béla, a Várkapitányság projektmenedzsere is megszólalt – kitérve a kivitelezés legfőbb szempontjaira és kihívásaira.
A projekt különlegességét az adja, hogy a mai építészeti technológiával kell korhűen megépíteni az épületet, ugyanolyan állapotot tükrözve, mint amilyet az 1968-ban lebontott palota eredeti formája nyújtott. A palota elkészültével a Budavári Palotanegyed egy újabb ikonikus épülettel bővül – vélekedett Molnár Ákos.
„Az építkezés során számos kihívással szembesülünk, ilyen például a meglévő régészeti romok védelme és habbetonnal való tömedékelése vagy a Várgarázs III.-ba lejuttató lift munkatérhatárolása, illetve szerkezetépítése” – hangzott el a főépítésvezetőtől. A Várgarázs III. a Palota úton mintegy 300 autónak fog helyet biztosítani, enyhítve a környék parkolási problémáit.
A palota belsőépítészeti kialakításai során újabb kihívások elé nézhetnek a szakemberek, ilyen például a vesztibül lépcső és a bálterem belsőépítészeti kialakítása, továbbá a homlokzati körburkolatok elkészítése. Harman Béla a József főhercegi palota projekt megrendelői oldali lebonyolításáért és megvalósításáért felel. Felidézte, hogy 2021 júliusa óta folyik munka a helyszínen és azóta is töretlenül halad előre a kivitelezés. Szerinte a projektet a komplexitása teszi egyedülállóvá. Az épületegyüttes eleve több részből áll, ugyanakkor a beruházás kiterjed több környező műemlékre is.
A József főhercegi palotához tartozik egy neoreneszánsz kert és hasonló stílusú egykori istállóépület, a vároldalban létesül az új garázs, felette pedig mintegy tízezer négyzetméteren megújul a kert, de a Fehérvári rondella és a kapcsolódó várfal is újjászületik.
A külső megújulás mellett a reprezentatív belső terek helyreállításáról is gondoskodnak, úgy mint a bálterem, a vesztibül vagy az előtér, de ugyanúgy a többi projektcél elérését is szavatolják, vagyis a hűtőközpont, a Várgarázs III. és a kertek maradéktalan megvalósulását.
„A komplexitás nemcsak műszakilag, hanem a kapcsolattartásban és az egyeztetésekben is megjelenik, hiszen rengeteg szereplője van a projektnek, mind hatósági oldalról, mind régészeti, mind pedig a Várkapitányság részéről. Ahhoz, hogy egy ilyen összetett, hatalmas létesítmény létrejöhessen, óriási kihívást jelent, hogy összehangoljuk a különböző felek elvárásait” – fejtette ki Harman Béla.
Forrás: magyarepitok.hu Fotók: Magyar Építő Zrt.
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…