Categories: Hírek

Kellene, de még nincs – ám lesz

Az ID.Buzz előrendelések lélektani határt léptek

 

A Volkswagen csoport nagy reményeket fűz az ID Buzz elektromos kisbuszhoz, amelynek személyszállító verziója mellett áruszállító kiadása is készül.

A gyártás májusban kezdődött, az autókat októberre ígérik, az előrendelés pedig 10 hete nyílt meg.

A cég úgy számol, hogy az idei évben 15 ezer darabot gyárthatnak le az új, MEB platformos kisbuszból, és egyelőre úgy néz ki, hogy az idei gyártás mind el is fog fogyni.

Lars Krause, a VW haszonjármű üzletágának értékesítési vezetője most az tudatta ugyanis a világgal, hogy 10 ezer darabot már le is foglaltak a vásárlók a személy és áruszállító verziókból összesen.

A szakember emlékeztet rá, hogy mindez úgy történt, hogy az autó még nincs a szalonokban, ki sem lehetett próbálni.

A legjobban Norvégiában fogyott a jármű, itt 3400-nál tart a számláló, míg a hazai német piacon  2500-at rendeltek. A sorban Hollandia következik 1100 rendeléssel, majd Belgium jön 1000 darabbal.

A cég tervei szerint jövőre már 60 ezer, később pedig akár 130 ezer ID Buzz is készülhet évente. A cég tavaly 80-80 ezret adott el a hagyományos, belsőégésű motoros személy és teherszállító párosból, a Transporter és Multivan családokból.

Az ID Buzz hazánkban is rendelhető, a teherszállító változat 23,1, a személyszállító pedig 24,6 milliónál kezdődik.

Forrás: villanyautosok.hu kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

9 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

10 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

1 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

3 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

5 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

5 nap ago