Categories: Hírek

Átalakul a piac: fogynak a taxik, hatalmasat nő a GreenGo!

A következő, a sajtónak szánt anyaghoz gondoltuk néhány dolgot hozzáfűzünk, ám hosszas vita, és többségi döntést követően nem tesszük, azt változtatás nélkül közöljük.

A szerk.

 

 

Tisztán látszik a budapesti közlekedési trend: amig a taxis piac zsugorodik, addig a közösségi autózás tovább szárnyal. A taxis piacot nem kímélte a koronavírus, a kizárólag elektromos autókból álló flottát üzemeltető GreenGo viszont egy éven belül 40 százalékkal bővítette az autóparkját!

Minusz 25 százalék
Idén május óta a fővárosi taxis személyszállítás alapdíja 1000 forint, a kilométerdíj 400 forint, a percdíj pedig 100 forint. Nem csoda, hogy ilyen árak mellett egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy taxiba üljenek, aminek tisztán látszanak a következményei: folyamatosan csökken és zsugorodik a taxis piac szereplőinek száma (és velük együtt az ágazat is). Amíg 2020 márciusában – a pandémia kitörése előtt – a taxisok száma még 6754 volt a fővárosban, addig a legutolsó, nyilvánosan elérhető adat szerint ez a szám már csak 5070 volt.

Plusz 40 százalék

Ezzel szemben a közösségi autózás hazai úttörője és meghonosítója újabb flottabővítést hajtott végre: a cégnél az év eleji 320 gépjárműhöz képest 40 százalékkal növekedett az autópark, aminek eredményeképpen augusztustól már 450 gépjármű fut az utakon. A flottában továbbra is kizárólag elektromos autók vannak, Volkswagen e-Upok, Skoda Citigok, valamint áruszállításra is alkalmas

 

Renault Kangoo Z.E. modellek. 
Bár a legtöbben – ahogy a taxikat is – elsősorban rövidebb távokra veszik igénybe a szolgáltatást, a 24 órás napidíj bevezetése óta folyamatosan nő a hosszabb távú bérlések száma is. (Az év eleje óta az ilyen jellegű napidíjas bérlések száma 140%-kal nőtt.) A kisebb hatótávolságúvároson belüli használatra javasolt autók mellett a flotta elsősorban nagyobb hatótávú e-Upokkal bővült, aminek eredményeképpen az autópark harmada (450 autóból 150) mostantól kényelmesen képes hosszabb utak megtételére is. Sőt, a folyamatos flottacserének köszönhetően ez az arány a jövőben tovább fog nőni.

– Nagyot megy a közösségi autózás – és még nagyobbat az elektromos közösségi autózás. Az átalakuló fogyasztói szokások, a biztonság és kiszámíthatóság igénye egészen biztosan a mi malmunkra hajtja a vizet – nyilatkozta Ádám Boglárka a GreenGo vezérigazgatója.

Forrás/kép: GreenGo

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

12 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

12 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

1 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

3 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

6 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

6 nap ago