Egyre jobban körvonalazódik a Podmaniczky utca BKK beruházásában megújuló VI. kerületi szakaszának új alakja. A munkáknak köszönhetően látványos a változás a Teréz körút és a Bajcsy-Zsilinszky út közötti szakaszon, ahol több hely jut a gyalog vagy kerékpárral közlekedőknek, és az útpálya burkolatát is lecserélik.
A március óta tartó korszerűsítési munkáknak köszönhetően jelentősen átalakul a terézvárosi Podmaniczky utca: a Teréz körút és a Bajcsy-Zsilinszky út közötti, mintegy 310 méteres szakaszt újítja fel a Budapesti Közlekedési Központ.
Már körvonalazódni látszik, milyen lesz a felújítás őszi befejezése után a megváltozott Podmaniczky utca, mert a többi között
A beruházás során a BKK
A folyamatban lévő munkák ideje alatt a környéken lévő ingatlanokat továbbra is meg lehet közelíteni gyalog. A közösségi közlekedés járatai változatlan útvonalon közlekednek, és mindkét irányban egy-egy forgalmi sáv használható változó nyomvonalon.
Cél, hogy mindenki használhassa
A BKK és a Fővárosi Önkormányzat a közterület-fejlesztések és -felújítások során elkötelezett az élhető város megvalósítása mellett, ezért hangsúlyt fektet arra, hogy a közterületet mindenki használhassa, egyúttal csökkentse a közlekedés veszélyeit.
Ehhez kapcsolódóan a Podmaniczky utca megújítása során is kiemelt szerepet kap az akadálymentesítés, amelyet a taktilis figyelmeztető és tájékoztató burkolat, valamint a közvilágítás megújítása is segít. Ezen az oldalon érdemes megnézni, hogyan lesz egyre akadálymentesebb Budapest. Az érintett szakaszon a közlekedési funkció érdemben nem csökken, ugyanakkor a fenntartható közlekedési módoknak (gyaloglás, közösségi közlekedés, kerékpár) átadható térfelületek nőnek.
A terézvárosi Podmaniczky utca felújításának kiviteli tervei 2021 márciusában készültek el, az ősszel pedig a kivitelezési közbeszerzés után lezárult a szerződéskötés folyamata, így idén márciusban elkezdődhetett a korszerűsítés. A műszaki átadás-átvételi eljárás ősszel zárulhat le.
Élhetőbbé tesszük Budapestet:
fővárosszerte a tervezett ütemben zajlanak a felújítások
A szűkös anyagi források ellenére a BKK elkötelezett a fejlesztések megvalósítása mellett. A nagyszabású, hosszabb ideig tartó munkák, azaz a Blaha Lujza tér és a Lánchíd felújítása mellett már elkészült a BKK beruházásában a rákospalotai Deák utca, az újbudai Péterhegyi út, az újpesti Rózsa utca, valamint az angyalföldi Göncöl utca rekonstrukciója is.
Az útfelújítási program további eleme a budafoki körforgalom-építés, a zuglói Vezér utca, valamint az újpalotai Erdőkerülő utca és Zsókavár utca megújítása, továbbá az Üllői út Szarvas csárda tér és városhatár közötti szakaszának, illetve a Mester utca Ferenc körút és Haller utca közötti szakaszának korszerűsítési terve.
Forrás/képek: bkk.hu
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…