Categories: Hírek

Hatósági üzemanyagár sapka: a taxisok kapják, a fuvarozók nem

Gulyás Gergely július végén jelentette be, hogy a 480 forintos garantált üzemanyag árat csak a magántulajdonú gépjárművekre, mezőgazdasági járművekre és a taxikra tartják fent. A fuvarozók szerint a kedvezményrendszer reformra szorulna, a taxisok pedig úgy vélik, a történet számukra is a túlélésről szól.

 

 

 

Hat napon át nem jött orosz olaj a Barátság kőolajvezetéken Magyarországra, ahogy Szlovákiába és Csehországba se, mert a szállító orosz cég nem tudta kiegyenlíteni a tranzitköltséget ukrán partnerének az orosz bankokat érintő szankciók miatt. A MOL operatív igazgatója, Ratatics Péter Egyenes Beszéd című műsorunkban akkor megnyugtatott, hogy a cégnek három hónapra elegendő tartaléka van, hazánknak pedig több hónapnyi stratégiai tartaléka van. A Technológiai és Ipari Minisztérium az atv.hu-val akkor azt közölte: a hazai ellátás a rendelkezésre álló készletekből több hetes időtartamra biztosított.

Csütörtökre virradó éjszaka óta folyamatosan érkezik kőolaj Magyarországra a Barátság kőolajvezetéken, miután a Mol átvállalta az orosz fél által fizetendő tranzitdíjat.

Ársapka: már nem jár mindenkinek

Az ársapkás benzint a taxisok még igénybe vehetik, de a fuvarozók nem. Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára az ATV Start című műsorában elmondta: a kormánytól azt a választ kapták, hogy ez lakossági érdek, és a taxis szolgáltatók esetében az üzemanyag az egyetlen energiahordozó, amit használnak.

Hangsúlyozta: nem arról szólt a megkeresésük, hogy ők is szeretnének az ársapka alá visszakerülni, hiszen az egy hosszú folyamat volt, míg kikerültek onnan, az érvelés volt számukra gyenge, miszerint az egyetlen energiahordozó az üzemanyag a taxisok részéről, hiszen ez a kamionok esetében is így van.

Mint mondta, a kedvezményrendszer szorulna reformra, egy utólagos elszámolás lehetne megoldás, hogy azok kapják meg ezt a kedvezményt, akiknél ez valósan indokolt.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke kiemelte: van egy helyzet, amire nem berendezkedni kell, hanem ezt túl kell élni. Az árufuvarozók visszakapják az üzemanyag áfáját, a taxisoknál viszont ez nem működik. Felidézte, hogy 2008-ban, amikor az áfát szerették volna növelni – azóta ez megtörtént -, akkor a taxisok jelezték a rendeletalkotók felé, hogy az áfaigényüket szeretnék érvényesíteni, de erre a mai napig nincs lehetőség. Mindegy, mennyibe kerül az üzemanyag, a bruttó költséget vállalniuk kell – tette hozzá.

Metál Zoltán szerint elképzelhetetlen, hogy például az áremelést egyik napról a másikra átvigyék, mert azt az utasok nem fogják elfogadni.

Árvay Tivadar úgy reagált: ha az ársapka intézménye megszűnik, az akkori árszinthez képest nem lesz drasztikus mozgás az üzemanyagárban.

Áremelés?

Metál Zoltán elmondta, tavaly novemberben kezdték el a fővárossal az egyeztetést az áremelésről, a kormány nem sokkal később vezette be az ársapkát, így az év elején már úgy számoltak, ha ez kivezetésre kerül, akkor egy 20 százalékos határt azért tartalmazzon a hatósági ár. Ha ezt túllépi, akkor újabb egyeztetésre van szükség – közölte. “A túlélésről szól a történet” – fogalmazott, hozzátéve: előbb-utóbb visszatér a piaci ár.

Árvay Tivadar elmondta: a partnerekkel sikerült elfogadtatni, hogy piaci áron vehetik az üzemanyagot a fuvarozók. Ez nem feltétlenül jelentkezik drasztikusan a fogyasztói árakban, a fuvarozóknak viszont az ársapka alól való kikerülés egy nagy változás volt.

Szerinte az lehet a megoldás, hogy azok, akik ügyeskednek ezzel a rendszerrel, azokat úgy kellene kizárni, hogy a támogatást nem előre adják oda a kúton, hanem utólag, valamilyen kontrollált elszámolással.

Metál Zoltán ismét azt hangsúlyozta, nem arra kell berendezkedni, hogy utólag kinek milyen támogatásokat ad a kormány, mert ez mindig nehéz kérdés, és sok adminisztrációval is jár. Szerinte egyszerűsíteni kellene a rendszert. A taxik üzemanyag-felhasználása a fuvarozókéhoz képest elenyésző, ez az egész “arra jó volt, hogy megint lehet a taxisokkal példálózni”.

Forrás: ATV

DD.

Forrás: ATV

DD.

OldA

Recent Posts

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

20 óra ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

21 óra ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

2 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

3 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

4 nap ago

Dízelautója van? Készüljön fel, mert 2026-ban minden megváltozhat!

Európa gyors ütemben halad az elektromobilitás felé, és ennek az átállásnak az egyik legnagyobb vesztesei…

4 nap ago