Hamarosan elindulnak Budapesten a biciklis mentősök, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) ezzel is gyorsítaná a bajbajutottak elérését – tudta meg a Népszava. A lap szerint a tesztüzem heteken belül megkezdődik, az állomásvezetők most mérik fel, hogy a mentőápolók közül kik vállalnának – többletbérezés fejében – szolgálatokat egy új kerékpáros mentőegységben.
A lap értesülését megerősítette az OMSZ kommunikációs vezetője, Győrfi Pál, írásos válasza szerint a fővárosban jövő tavasszal indul a program, jelenleg a kerékpáros mentés feltételeinek kialakítása zajlik.
Naponta akár háromezer feladatot is kaphatnak országszerte a mentők, a hívások egyharmada Budapestről és a környékéről érkezik. A régióban szolgálatot teljesítő mentők nem is győzik, ezért naponta 10-15 autót vezényelnek az ország más pontjairól a fővárosba. De még ezzel együtt is előfordul, hogy torlódnak a hívások, a mentőre jóval több mint 15 percet kell várni.
Ezt a túlterhelést válthatják ki a kerékpáros mentősök. A tervek szerint a főváros belső, forgalmas területein találkozhatnak majd az emberek a kerékpáros elsősegélynyújtókkal. Kedvező tapasztalatok esetén ezt a mentési módszert más városokra is kiterjeszthetik.
A lap arra a kérdésre nem kapott választ, hogy eddig hány mentőápoló jelentkezett a speciális mentőegységbe, sem arra, hogy milyen lesz a kerékpárok felszereltsége, kapnak-e kék lámpát vagy a szirénához hasonló hangjelzőt, illetve hogy milyen eszközök, gyógyszerek használhatók az elektromos mentőkerékpárokon.
Forrás: telex.hu kép: illusztráció
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…
Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…
December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…
Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…
A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…