Categories: Hírek

Finomhangolás az új katatörvénynél

Fontos részleteknél várható változás

 

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közti belső levelezésre hivatkozva múlt héten azt írta Facebook-oldalán, hogy a kata szabályainak módosítását már „kész tényként kezelik” – olvasható a 24.hu –n.

A birtokunkba került levél alapján a jogszabály értelmezése, illetve egyfajta finomhangolás körvonalazódik, több a NAV által felvetett, gyakorlatias részletkérdésben, amelyekre a minisztériumnak megvannak már a válaszai. Két kérdésben említik, hogy jogszabályváltozás szükséges, a levelezés többi pontja jogszabály-értelmezés.

Mint ismert, a jövőben csak főállásban lehet katázni, de a törvény nem tér ki külön arra, mi történik akkor, ha valaki valamilyen okból főállásúból mellékállású katázóvá válik. A NAV felvetése alapján a PM azt írja, jogszabályalkotás keretében fogják rendezni ezt a kérdést, a főfoglalkozás megszűnését (például ha az adózó főfoglalkozású alkalmazott lesz, vagy mondjuk nyugdíjba megy) be kell majd jelenteni, és amikor megszűnik a főfoglalkozás, annak a hónapnak a végével megszűnik a katázás is.

A NAV megfontolásra javasolta, hogy a régi kata hatálya alól kikerülő betéti társaságokat, közkereseti társaságokat, egyéni cégeket, ügyvédi irodákat mentesítsék a könyvizsgálati kötelezettség alól, mivel az jelentős többletköltséggel járna. A PM támogatná ezt a javaslatot, de mint írják, ehhez is jogszabály-módosítás szükséges.

A levelezésben tisztázták például, mi a helyzet, ha valaki kezdő vállalkozóként augusztus 1. és szeptember 1. között választja a katázást – ez ezért kérdés, mert az új katáról szóló rendelet szerint augusztus 1-től lehet bejelentkezni az új katára, de az adóalanyiság csak szeptember 1-től jöhet létre. Szeptember 1 előtt még lehet a régi kata szerint vállalkozni, de már akkor is lehet jelezni, hogy szeptember 1-től az új kata szerint képzeli tevékenységét a vállalkozó.

A PM válaszából kiderül az is, hogy ha a kata hatálya alól kikerülő vállalkozás bevétele csak később (már a kata megszüntetés után) folyik be, de a bizonylat (számla) szerinti teljesítési időpont megelőzi az adóalanyiság megszűnését, akkor az még az adóalanyiság utolsó napján szerzett katás bevételnek minősül.

Érdekes része a levelezésnek, amikor arról kérdez a NAV, miért maradt ki a törvényből az a rész (ami korábbiban benne volt), hogy a katás jövedelemigazolásán (ami például hitelfelvételnél kellhet) a megszerzett bevétel 60 százalékát kell szerepeltetni, de a jövedelemigazoláson feltüntetett összeg nem lehet kevesebb, mint a fizetési kötelezettséggel érintett hónapok, és a minimálbér szorzata. A minisztérium válasza alapján nem véletlenül maradt ki ez a passzus az új katatörvényből, ugyanis mint írják, nem lenne elvszerű egy olyan fiktív jövedelemigazolás, amely a kisadózó havi jövedelmét legalább a minimálbérben határozná meg. Hiszen mint a minisztérium írja, a kisadózó ellátási alapja csak egy kicsivel több (108 ezer forint), mint a minimálbér (200 ezer forint) fele. Az MKOE szerint ez elismerése annak, hogy 10 évig fiktív jövedelemigazolásokat állíthattak ki a katásoknak.

A PM válaszait az egységes adóhatósági gyakorlat kialakításához és a NAV-os tájékoztatási tevékenység végzéséhez ajánlja.

Az MKOE posztjában megemlíti, hogy korábban 10 pontos javaslatcsomagot juttatott el az új katatörvényben található hibák sürgős javítása végett, amire a Pénzügyminisztérium még nem válaszolt. Az MKOE részéről javasolták az elinflálódott alanyi mentes áfakeret megemelését is, akár visszamenőleg 2022.01.01-re. Ez tagállami hatáskör, a Brüsszellel való egyeztetés csak formalitás – jegyzik meg. A levelezésben mindenesetre erről nem esik szó.

Forrás: 24.hu

Double D

Recent Posts

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

14 óra ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

14 óra ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

2 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

4 nap ago

A BMW vezérigazgatója szerint hiba volt az EU-tól, hogy 2035-re betiltják a hagyományos motorokat

Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…

4 nap ago

A kutyának sem kell a kínai autó

A kínai elektromos autók iránt csak szerény az érdeklődés Európában – derül ki egy pénteken…

4 nap ago