Categories: Fakanál

Tisztelt Kollégák!

Rakott krumpli

 

Ha nem szaladgálunk állandóan a boltba, akkor is tudunk jót főzni, csak körülnézünk kicsit a hűtőben, spájzban. Most így hoztam össze egy rakott krumplit.

Nézzük hát a menetet. Egy jó kió krumplit megfőzünk héjában, és főzünk még kemény tojást, vagy nyolcat. Felkarikázunk kolbászt, virslit bőven. A krumplit, tojást tisztítjuk, majd felkarikázzuk.

Egy méretesebb jénait kivajazunk, esetleg meghinthetjük némi morzsával. Elkezdjük rétegelni, krumpli, tojás, kolbász, virsli, s így haladunk szintenként. Én közép tájékon ütök reá vagy 2-3 nyers tojást is.  Esetleg egy kevés tejfölt is simíthatunk, majd folytatjuk, míg elfogy az alapanyagunk. Közben azért sózzuk is, és egy kevés fehér bors is mehet bele, valamint kapjon néha egy kis vajat is, így nem szárad ki, A végén elsimítjuk tejföllel, s reszelünk reá sajtot is. így kerül a sütőbe, közepes lángon, s egy 40-50 perc után, ha szépen megpirul a sajtunk, tejfölünk, ki is vehetjük  de vigyázva, mert túl forró.

Kissé pihentetjük, majd ügyesen kockázva tálaljuk, hogy azért mutasson is, s kaphat mellé mondjuk csemege uborkát, vagy hát ki-ki ízlése szerint.

Kedves olvasók, követők, a jövő héten pihenek egy kicsit, külhonban ismét, ha recept nem is lesz, de megpróbálok valamit közvetíteni, ha úgy alakul, hogy izgalmas lehet a téma.

Addig is Jó étvágyat kívánok:

Soós István ex City-22, a fakanalas

Double D

Share
Published by
Double D

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

23 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago