Jövő nyártól gyorsabban és biztonságosabban közlekedhetnek a XXII. kerületben élők, Budafok-Tétény közlekedését meghatározó útfelújítás kezdődik ugyanis az ősszel a BKK beruházásában. A társaság körforgalmat létesít a Tóth József utca, Kossuth Lajos utca, Nagytétényi út és Mária Terézia utca csomópontjában, emellett átépíti az útpályával párhuzamosan haladó kerékpárutat is.
Jelentősen megváltozik a XXII. kerületi Tóth József utca–Kossuth Lajos utca–Nagytétényi út–Mária Terézia utcai csomópont forgalmi rendje és kialakítása, amiért a BKK beruházásában körforgalom épül a kereszteződésben.
A munkák során a BKK a többi között:
A szerződéskötés után máris indulnak az előkészületek
A kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás eredményeképpen a BKK és az STR Mély- és Magasépítő Kft. 2022. július 15-én megkötötte a felújításra vonatkozó vállalkozási szerződést, amelynek nettó értéke 972 millió forint. A tényleges munkakezdés az előkészületek lezárása után, várhatóan októberben lesz, a kivitelezés 2023 nyarán fejeződhet be.
A BKK és a Fővárosi Önkormányzat a közterület-fejlesztések és -felújítások során elkötelezett az élhető város megvalósítása mellett, ezért a használhatóságra, a kényelemre, illetve a biztonságra is hangsúlyt fektet. Ezen az oldalon érdemes megnézni, hogyan lesz egyre akadálymentesebb Budapest.
Forrás/képek: bkk.hu
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…