Categories: Hírek

Katából átalányba

Kinek javasolt?

 

Az egyetlen állandó dolog a változás. A változás egyre gyorsul. Az adórendszert akár 24 óra alatt meg lehet változtatni. Ami ma igaz, holnap már hamis lehet.

 

Ha minden így marad, szeptember 1-től csak főállású egyéni vállalkozók használhatják a katát. A többieknek lépniük kell. Az alábbi elemzés kizárólag TAXIS vállalkozókra vonatkozik.

Nyugdíj mellettiek

Számukra már eddig is érdemesebb volt az átalányadózást alkalmazni, hiszen másfél éve már hogy nem kell járulékokat fizetniük, és ez évben személyi jövedelemadót sem, legalább is hatmillió forintos árbevételig. Mondhatjuk, hogy eddig a határig amit megkeresnek – költségeiket leszámítva – az az övék.

Hat és tizenkét millió közötti árbevételnél csak a hatmillió feletti részre fizetnek szja-t, ha nyugdíjasként elérik a 12 milliós bevételt, akkor 180 ezer forintot. Hónapra lebontva 15 ezret. Ez kevesebb, mint a 25 ezres kata, a nyugdíj melletti taxisok tehát nem jártak rosszabbul a kata változtatásával. Sürgősen át kell lépniük az átalányadózásba, ha eddig nem tették.

Másodosok

Nagyrészt a fenti szabályok érvényesek rájuk is. Hatmilliós árbevételig sem adót, sem járulékokat nem fizetnek, hatmillió felett viszont a személyi jövedelemadó mellett már szocho-t és TB járulékot is fizetniük kell. A 12 milliós maximális bevétel mellett 180 ezer Szja-t, 156 ezer forint szociális hozzájárulási adót és 222 ezer forint TB járulékot. Összes közterhük egy hónapra lebontva havi 46.500 forintot. (a szocho-nak van egy felső határa a főállású jövedelemtől függően, erre itt nem térünk ki.) A másodosok is csak akkor járnak rosszabbul, ha közelítik a 12 milliós árbevételt. Sürgősen át kell lépniük az átalányadózásba, ha eddig nem tették.

Bt, Kkt formában dolgozó vállalkozók

Nekik is mindenképpen váltaniuk kell. A rendelet csak a főállású egyéni vállalkozóknak engedi a katázást. Számukra több lehetőség is nyílik. Folytatják betéti-, közkereseti társaságként, csak áttérnek a vállalkozói adózásra. Mindenképpen rosszabbul járnak, hiszen mostantól kezdve kénytelenek könyvelőt megbízni vállalkozásuk pénzügyeinek adminisztrálásával. Senki ne fogjon neki szaktudás nélkül a kettős könyvelésnek!

Másik lehetőség, hogy felszámolják társas vállalkozásukat, és egyéni vállalkozást váltanak ki. Bízunk benne, hogy lesz ennek egy egyszerűsített változata, mert manapság könnyebb egy Bt-t fenntartani, mint megszüntetni. Persze tudom, hogy sokan nem véletlenül használják a társas vállalkozást, vélhetően személyes adótartozás áll a háttérben…

Bizonyos szempontból a főállásúaknak is érdemesebb átalányadózásra áttérni – de ez már egy másik elemzés témája lesz…

-oli-

 

Double D

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

2 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

1 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

1 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

2 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

3 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

4 nap ago