Categories: Hírek

Fellélegeztek, majd gyorsan elkeseredtek a taxisok

A taxisok a szeptembertől hatályos új szabályok változtatását kérik

 

Évekkel ezelőtt, az Európai Unió jóváhagyásával, nagy nehezen felemelte a kormány 8 millióról 12 millió forintra az alanyi áfamentesség határát – mondta az InfoRádiónak az Országos Taxis Szövetség elnöke. Metál Zoltán szerint azóta viszont, az euró árfolyamának változása miatt jelentősen emelkedtek az árak.

Az árbevétel változott, és nem a bérek emelkedtek – hangoztatta az elnök, aki szerint ez nagyon félreérthető. Úgy fogalmazott: látta különböző hozzászólásokban, hogy ki vannak akadva az emberek azon, hogy mennyit keresnek a taxisok, pedig nem a fizetésük, hanem csak az árbevételük emelkedett. Az tehát a gond – folytatta a szervezet elnöke –, hogy az áfamentesség csak a 12 milliós határig érvényes.

Ezért szeretnék, ha a kormány ezt felemelné 18 millióra. Mint mondta, a taxisok fellélegeztek, amikor meghallották, hogy a katázók éves bevételi határát fölemelik 18 millióra, mert így nem kell megfékezni az árbevételt, nem kell kényszerszabadságra menni a vállalkozónak, ha elérte a 12 milliós határt. De el is keseredtek, amikor kiderült, hogy erről nincs szó. Ezért is kérték, hogy a 12 milliót emeljék fel, ha nem is 18-ra, de legalább 14,5 – 15 millióra, igazodva az euró árfolyamváltozásához.

Ennyit kértünk, nem többet, az Országos Taxis Szövetség egyébként tudomásul veszi a rendelet bevezetését, bár sajnálja, hogy nagyon sok vállalkozónak változtatni kell az eddigi adózási formáján – közölte a szervezet elnöke.

Metál Zoltán elmondta még, hogy a kamarák heteken keresztül szorgalmazták azt, hogy a kormány tartsa meg a katát, de bizonyos változtatásokkal.

Példaként említette, hogy az utóbbi időben már a taxisok is érezték, tulajdonképpen nem kaptak semmit az egyszerűsített adóért. Hiába fizettek 50 ezer, vagy 75 ezer forintot havonta, aki elment táppénzre vagy éppen nyugdíjba, az pontosan tudja milyen hozadéka van ezeknek a befizetéseknek: jóformán semmi. Így az idősebb kollégáknak már át kellett menniük vagy az átalány-, vagy a tételes adózásba, hogy egy komolyabb nyugdíjat, táppénzt kaphassanak. Metál Zoltán kiemelte: tudomásul kell venni azt, hogy ha kevesebbet fizetünk be, akkor kevesebbet fogunk a végén kapni. Ezt pedig valamilyen módon rendbe kellett volna hozni.

Metál Zoltán

A kamarák is ezt szorgalmazták, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara nagyon komoly módosító javaslatokat fogalmazott meg, ezért is sajnálatos a parlament ennyire gyors döntése a kata módosításáról – vélekedett.

Mindenféle segítséget megadunk a kamarákkal együtt a kormánynak és a minisztériumnak, ha kell, és ha lehet, akkor hangoljuk úgy a változtatásokat, hogy a vállalkozók a végén azért jó szájízzel tudjanak ebben a dologban állást foglalni – hangoztatta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke.

Forrás: InfoRádió

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

3 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago