Categories: Hírek

Mégis 2035 az új dátum

2035-től új dízel- és benzines autókat Európában már nem lehet eladni

 

 Az Európai Unió tagországai elfogadták szerda hajnalban a beterjesztett klímavédelmi törvényeket: egyebek között 2035-re betiltják a fosszilis üzemanyaggal hajtott új gépjárművek forgalmazását, és létrehoznak egy több milliárd eurós alapot arra, hogy abból támogatni tudják a szegényebb állampolgárokat a károsanyag-kibocsátás miatt kivetendő adók megfizetésében – jelent meg az index.hu portálon.

Több mint 16 órás vita végén az EU 27 környezetvédelmi minisztere öt törvényt fogadott el egy klímavédelmi csomag részeként. Ezek lehetővé teszik majd, hogy az EU – a világ legjelentősebb kibocsátója az üvegházhatást okozó gázokból – 2030-ra 55 százalékkal tudja csökkenteni e kibocsátását az 1990-es szinthez képest.

A szén-dioxid-kibocsátás megadóztatását csak 2027-ben, egy évvel később kezdik el, mint ahogy eredetileg tervezték. A szegényebb állampolgárok adótámogatására létrehoznak egy 59 milliárd eurós alapot a 2027–2032 közötti időszakra.

 

 

Még a hónap elején fogadta el az Európai Parlament a Bizottság javaslatát, hogy 2035-től gyakorlatilag betiltják az új benzines és dízelautók eladását az Európai Unióban.

Szerda hajnalban a szakminiszterek döntöttek az öt törvény részleteiről.

Most egy újabb kör következik, hiszen az elfogadottak visszakerülnek az Európai Parlament elé, amely – vélhetően komoly viták után – bólint majd rá véglegesen a törvényekre.

Az EU Green Deal legfőbb harcosa, Frans Timmermans szerint a megállapodással sínre került a kontinens károsanyag-kibocsátásának kérdése, vagyis az évtized végéig 55 százalékkal csökkentik, az évszázad közepére pedig elérik a nulla kibocsátást.

Megállapodás kompromisszumokkal

Deutsche Welle beszámolója szerint Németország, amely Európa legnagyobb autógyártója, csak úgy volt hajlandó támogatni a javaslatokat, ha tesznek bele egy olyan kitételt, amely szerint 2035 után ugyan csak olyan autókat és kisteherautókat lehet értékesíteni az unióban, melyek szén-dioxid-kibocsátása nulla, azonban – gondolva a jövő fejlesztéseire is – értékesíthetők lennének ún. szén-dioxid-semleges üzemanyaggal működő járművek is.

A német környezetvédelmi miniszter, Steffi Lemke azt mondta:

Ez a mostani döntés jól mutatja, hogy el fogjuk érni klímavédelmi célkitűzéseinket. Egyben megfelelő időt hagy az európai autóiparnak, hogy átgondolja és megtervezze jövőjét.

Kisebb országok is trükköztek, lobbiztak a saját érdekeikért.

Például a szigetek, Málta, Ciprus és részben a görögök végül kiharcolták maguknak, hogy nagyobb kibocsátási kvótával rendelkezzenek a légi és a hajózási kibocsátás terén, hiszen árut csak így tudnak a szigetekre szállítani – írta összefoglalójában a Politico.

Forrás: index.hu

Double D

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

22 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago