Categories: Fakanál

Tisztelt Kollégák!

Töltött csirke, diópálinka és jó étvágy

 

Június 21.-ével elérkeztünk az év leghosszabb napjához, s kezdődik a csillagászati nyár. Már hajnali 4 óra 46 perckor kel a nap, s aranyló sugarai megfestik a tájat. Zöldell, virul a kert, színesek a virágok, s hízik már a szőlőfürt is.

A nyár a hosszú nappalokkal érkezett

Lassan itt van Szent Iván éjszakája, ez után már ne szedjük a zöld diót! A legendáriumban aképpen  írják, hogy Szent Iván éjszakáján, szűz lányok kezei szedjék a diót, s ez lészen az igazi, a dió likőr?-pálinka?  beáztatásához.

Virul a kert, színesek a virágok

Én azért megelőztem a babonás ajánlásokat, s már a második adag ázik az üvegekben, mivel baráti körben igen népszerű lett a keserű italom.

No, azért főzzünk finomat, most egy töltött csirke kerül az asztalra.

A kívül-belül tisztított ép bőrű csirkénket  belül sózzuk, borsozzuk, hintjük majoránnával. Egy fej aprított hagymát pirítunk kevés zsiradékon, s kapjon bacon kockákat is. Ha van friss csirkemáj, akkor azt adjuk hozzá, pürésítve. Közben két áztatott zsemlét kicsavarunk, sózzuk, borsozzuk, kevés bazsalikomot hintünk reá, s beleütünk két tojást is. Pirított alapunkhoz adhatunk még gombát is, csak javíthat a masszán, de elhagyható. A tölteléknek az a lényege, hogy ízlés és alapanyag szerint variálható, például elbírja még a kockázott főtt tojást, vagy akár a párolt zöldborsót is, éppen mi van kéznél, s a háziember fantáziája miként vadul el. Nos, tehát a pirított anyagunkat is rádobjuk a zsemlére s bátran összegyúrjuk a masszát, majd kerüljön bele friss, vágott petrezselyem zöldje is gazdagon. Ezzel aztán a csirke belsejét kitömjük, sőt a combok mentén óvatosan felnyitjuk a bőrt, s kanál segítségével oda is juttatunk tölteléket.

Megtöltöttem a csirkét

A végén hústűvel rögzítünk, illetve a lábakat cérnával csinosan összekötjük. Lényeges rész a most következő sütés.

A tepsi aljára lehet egy darab sütőpapírt tenni, de nem muszáj, majd a csirkét elhelyezni, vajjal, vagy olajjal megsimogatni, egy kis sört aláönteni, lefedni fóliával, s imígyen a sütőben melengetni közepes erősséggel, vagy másfél órát. Menet közben lehet egyszer megfordítani, majd az idő lejártával már fólia nélkül ropogósra pirítani a bőrét.

Még lehetőség, csirke fűszerrel is meghinteni, vagy bacon szelettel borítani, ezek a trükkök csak javítanak a jószág állapotán.

Fogyasztásra tálalva

Sütés után pihentessük vagy fertály órát, s úgy könnyebb lészen a szeletelés. Körítésnek bármit, amit a család szeret, itt én a friss kovászos uborkámat kínáltam szívesen, mindenki örömére.

Mellé egy jó pohár jéghideg, buborékos rozé-fröccs, mi jöhet még?….Esetleg még egy pohár!

Jó étvágyat kívánok:

Soós István ex City-22, a fakanalas

 

Double D

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

22 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago