Az „Év gumiabroncsgyártója” díjjal tüntette ki a Continentalt a Tire Technology International (TTI) nemzetközi szakmai magazin. A TTI innovációért és kiválóságért átadott díjait, melyek az abroncstechnológia legújabb fejlesztéseit és vívmányait jutalmazzák, az iparág legfontosabb elismeréseiként tartják számon.
Az idei kiválasztási szempontok ismét a termékbiztonság és a fenntarthatóság további fejlesztését célzó technológiai innovációkat helyezték a középpontba, a díjakról pedig egy több mint húsz újságíróból és az abroncsipar vezető szakértőiből álló nemzetközi zsűri döntött.
Matt Ross, a Tire Technology International főszerkesztője a következőképpen nyilatkozott a díjnyertesről:
„Az Év gumiabroncsgyártója hagyományosan egy nagyon szoros versenyt hozó kategória. Nagyszerű volt látni, hogy a Continental harmadszor is átveszi ezt a díjat, különösen, hogy ezúttal épp a hazai pályájukon részesültek az elismerésben. A zsűrit lenyűgözték azok az eredmények, amiket a vállalat az elmúlt évben elért, például a ContiRe.Tex, az Extreme E gumiabroncs második generációja, a kutatási együttműködések széles skálája, vagy a Conti GreenConcept abroncs – hogy csak néhányat említsünk a figyelemre méltó teljesítményükből. A Continental innováció és fenntarthatóság iránti elkötelezettsége miatt igazán méltó nyertese a díjnak.”
A díjat Bernd Korte, a Continental Tires platformfejlesztési és iparosítási alelnöke vette át, majd a következőt nyilatkozta:
„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy megkaptuk az idei Év gumiabroncsgyártója díjat. Arra ösztönöz bennünket, hogy tovább folytassuk a kiválasztott utunkat, hogy folyamatos befektetésekkel mozdítsuk előre az abroncsfejlesztést, illetve hogy jelentősen hozzájáruljunk a biztonságos, költséghatékony és környezetbarát mobilitáshoz.”
Az idei díj azt jelenti, hogy a Continental harmadszor kapja meg a tekintélyes Év gumiabroncsgyártója címet az elmúlt nyolc évben, ezzel is bizonyítva a piacvezető technológiai innováció iránti komoly elkötelezettségét, melynek középpontjában a biztonság és a fenntarthatóság áll. A prémium gumiabroncsgyártó a közelmúltban a ContiRe.Tex technológia bevezetésével demonstrálta innovatív képességeit. A nagyobb fenntarthatóság érdekében speciálisan kifejlesztett technológia, amelyet néhány hónap alatt sikerült gyártási érettségre hozni, lehetővé teszi a vállalat számára, hogy a gumiabroncs vázában lévő hagyományos poliészter fonalat teljes mértékben újrafeldolgozott PET-palackokból kinyert újrahasznosított fonallal váltsa ki. A technológia sokkal hatékonyabb, mint a PET-palackok nagy teljesítményű poliészter fonalakká való feldolgozásának más hagyományos módszerei. A felhasznált palackok kizárólag olyan régiókból származnak, ahol nem működik zárt rendszerű újrahasznosítás. A ContiRe.Tex technológia egy újabb lépést jelent a Continental számára afelé, hogy a környezetvédelmi és társadalmi felelősségvállalás terén a legfejlettebb gumiabroncsgyártó vállalattá váljon.
Forrás: Continental Hungaria Kft.
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…