2022. július 1-től érvényét veszti az a kormányrendelet, amelynek értelmében nem volt szükséges megújítani a műszaki vizsga érvényességét igazoló dokumentumot. Az autótulajdonosoknak így 2022. június 30-ig kötelezően el kell végeztetnie a műszaki vizsgát, ugyanis ennek hiányában nem lehet majd közlekedni a forgalomban. A moratórium miatt több autósnak kell számolni nagyobb anyagi ráfordítással a sikeres vizsga érdekében, amely során a gépjármű 15 különböző területét vizsgálják át. A rendszeres karbantartás mellett néhány szempontot az autótulajdonosoknak és sofőröknek célszerű szem előtt tartani. Ilyen a folyamatos olajcsere, a szűrőberendezések vizsgálata, a fékek vagy a gumiabroncsok állapotának felmérése – ugyanis ez utóbbi sokakat meglephet majd.
A COVID-19 világjárvány sok mindenben nehezítette meg a hétköznapi életet, ezek közé tartozott az autóval kapcsolatos ügyintézés is. A lejárt okmányokra és a műszaki vizsgák érvényességére vonatkozó kormányrendelet ugyan 2022. január 1-ével hatályát vesztette, a műszaki dokumentumok érvényességét 2022. június 30-ig meghosszabbították, azonban ezzel a dátummal most véget ér a lejárt okmányok türelmi ideje. A moratórium következtében a szokásosnál több autó bukhat el most a műszaki vizsgán, hiszen számos gépjármű esetében több idő telt el a legutóbbi tesztelés óta, ez pedig nagyobb anyagi ráfordítást is jelent az autótulajdonosok számára. A biztonságos gépjármű és a balesetmentes közlekedés érdekében célszerű a műszaki vizsgáztatást minél előbb elvégeztetni, ugyanis július 1-től lejárt okmányokkal rendelkező autókkal nem lehet majd a forgalomban közlekedni.
A műszaki vizsgákon 15 különböző területet vizsgálnak a gépjárművön, többek között a fékeket, a felületi sérüléseket, a belső utasteret, a fény- és hangjelző berendezéseket, a műszereket és visszajelzőket, a gumiabroncsokat és a felnit. A műszaki vizsga előtt érdemes az autótulajdonosoknak maguknak is átvizsgálnia az autó műszaki állapotát, majd átadni a szakembereknek, akik diagnosztikai szoftverek segítségével mérik fel a vizsgálandó területeket.
A rendszeres karbantartás mellett néhány szempontot a gépjárművezetőnek is célszerű szem előtt tartani. A fékberendezés kifogástalan állapota a forgalomban való részvétel elsőszámú feltétele. Rosszul működő fékek esetében még a jármű szervizig való eljuttatását is célszerű szakemberre bízni. A futóműveket rázópaddal, szerelőaknán átfogóan vizsgálják meg az autószerelők, a gömbfejet, a gumi-szilentet, a felfogatást és a bekötési pontot ellenőrzik. Az olajcsere kiemelten fontos a motor tartóssága érdekében, a kenőanyag cseréjét évente vagy 10 ezer kilométer megteltével célszerű végrehajtani. A csereintervallum azonban változhat az autó típusának, korának és állapotának megfelelően.
A motorolaj vizsgálata az egyik legalapvetőbb feladat a műszaki vizsga előtt, mindazonáltal az olajszűrő rendszeres cseréje legalább ugyanennyire elengedhetetlen. A városban használt járművek esetében 10-12 ezer, a fix periódusú olajcserés személyautókban pedig 15-20 ezer kilométerenként célszerű végrehajtani a szűrőcserét. Az olajszűrő mellett az üzemanyagszűrő rendszeres felülvizsgálata is szükséges, ugyanis az üzemanyag vizet és szilárd szennyeződéseket is tartalmazhat. A gyári előírás ugyan meghatározza a csereintervallumot, de legkésőbb 60 ezer kilométerenként cserélni kell az üzemanyagszűrőt. Egy megfelelő levegőszűrő arról biztosíthatja az autó tulajdonosát, hogy az érzékeny felületű égésterekbe csak tiszta levegő jut be. Célszerű rendszeresen odafigyelni a légszűrő állapotára, ugyanis amennyiben eltömődött a filter, jelentősen megnövekedhet a gépjármű fogyasztása. Hasonlóan fontos az utastéri levegő tisztasága, a pollenszűrő vagy beltéri szűrő, amely a virágport, a kormot, a szálló port és más szagokat is megszűri – ezt évente vagy 15 ezer kilométerenként ajánlott cserélni, amelyet akár az autótulajdonos maga is elvégezhet. A klímatöltést is minden évben javasolt felülvizsgálni, ugyanis például egy 20%-os hűtőközeg már nagymértékben csökkenti a klíma teljesítményét, ahogyan egy elhasználódott pollenszűrő is negatív hatással lehet egyaránt a berendezésre és az emberi egészségre. Egy alapos átvizsgálás során a klímarendszer vezetékeinek állapota is felmérhető és javítható.
A megfelelő gumiabroncs elengedhetetlen feltétele a balesetmentes autózásnak, ezért figyelmet kell fordítani annak felmérésére. A törvény 1,6 mm-ben határozta meg a gumikon lévő csatornák minimális mélységét, ha ennél alacsonyabb értéket tapasztal az autótulajdonos, kötelező lecserélnie az abroncsot. Fontos, hogy a minimális profilmélység rendelete minden fő csatornára vonatkozik, így akár a vizsgán is elbukhat az autó, ha nincs meg minden csatornában a kellő profilmélység. Fokozott figyelem szükséges a 2-2,5 mm-es mélységű csatornák esetében is, ugyanis a gumik kopottságához mérten kell az autóval közlekedni. „A biztonságos közlekedéshez a minimum 3 mm-es profilmélységet ajánlom, az ennél kopottabb abroncs még a sokat tapasztalt autóvezetőket is meglepheti vizes úton, hiszen a kopás előrehaladtával folyamatosan nő az aquaplaning (vízen felúszás) veszélye. Az abroncsok kora is előtérbe kerül minden műszaki vizsga idején, így szenteljünk ennek is némi figyelmet. A gumiabroncs nem romlandó áru és szakszerű tárolás mellett nagyon lassan öregszik. Ezért egy új abroncsot maximum 6 éves koráig még felszerelhetünk. Míg a használatban lévő abroncsokat 10 éves korukban – a profilmélységtől függetlenül – érdemes lecserélni. Ez ugyanis az abroncsok elvi életkora – nyilatkozta Tomin István, a Hankook Tire műszaki vevőszolgálatának vezetője. A nyári gumik esetében fontos, hogy száraz és vizes úton is könnyen irányíthatók legyenek, ezeknek a paramétereknek pedig az olyan prémium minőségi gumiabroncsok felelnek meg, mint például a Hankook Ventus Prime 4, amely rövid vizes és száraz féktávolsággal, jó futásteljesítményével kiállta az Auto Bild próbáját, és példás minősítést kapott a tekintélyes német szaklaptól. „A Ventus Prime 4 magas szilika tartalmú gumikeveréke a fejlett vulkanizálási technológiával karöltve jóval egységesebb és erősebb molekulaszerkezetet hoz létre, ezáltal nőtt az abroncs futásteljesítménye. Emellett a magas szilika tartalmú futókeverék és a profil kialakítás kiemelkedő vizes tulajdonságokat biztosít az abroncs számára. A csendes futásról részben a csatornák belső falának bordázata gondoskodik, ami a visszhangmentes szobák elvén alapul. Kiegyensúlyozott teljesítményű, sportos, csendes abroncs” – ismertette az új gumiabroncs legfontosabb tulajdonságait a Hankook szakértője.
A vizsgaidőpontok várható megnövekedése miatt érdemes minél előbb időpontot foglalni. A műszaki vizsga ugyan legfeljebb csak néhány órát vesz igénybe, azonban az előre nem várt javítások miatt javasolt 2-4 héttel előbb a szervizben bejelentkezni.
Hankook Tire Magyarország Kft.
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…