Categories: Fakanál

Tisztelt Kollégák!

Töltött paprika és a végére palacsinta

 

Miközben régebbi képeket lapozgattam, előkerült egy hét évvel ezelőtti emlék, mikor is Washingtonban, a Fehér Házban jártam /–/, hát gondolkodom, mikor induljak útnak ismét…

Egy emlék, nem akárhonnan

 

Locsolgatom, és szépen nő

Addig is locsolom serényen a már egy éves mandarin palántáimat, melyek magról cseperednek szépen.

Persze, főzök is, most éppen javaslok egy töltött paprikát.

Fél kiló darált hús,  ezzel kezdjünk, ez elég lesz 4-5 főnek is. Egy fej hagymát aprítunk, és két gerezd fokhagymát, amit megpirítunk, s ha kihűlt, ez a húsra kerül, miként  10 dkg. rizs is, melyet forró vízben előáztattunk. Keverünk bele némi majoránnát, friss petrezselymet, sót, őrölt borsot is. Kapjon még két  nyers tojást is, ez összefogja majd a masszát.

Elkészült a töltött paprika

10-12 kisebb paprikát kicsumázunk, megmosunk, s ebbe töltjük a darált tölteléket. Alaplében, vagy vízben főzzük, sűrített paradicsommal együtt. Ha marad a masszából, mellé tesszük gombócra formázva.

Én ekkor készítek egy gyenge rántást, amit sűrített paradicsommal engedek fel, belehabarom, pár kanál cukor is kíséri, majd főzöm közepes lángon mintegy háromnegyed órát. Néha óvatosan keverem, ne égjen le.

A lényeg, paradicsom szósz bőven legyen rajta!

Mellé főzzünk burgonyát, s azzal kínáljuk.

Még összedobtam pár palacsintát, 25 dkg. liszt, só, egy tojás, egy tasak vaníliás cukor, kevés cukor, tej- szóda kombinációval jól kikeverve, s lehet sütni, lesz mintegy 15 darab belőle. Kevertem némi túrót kis cukorral, vaníliás cukorral, mazsolával, meg némi tejföllel, habosra.

Ezzel töltöttem, majd megtiszteltem barack dzsemmel, tejszínhabbal.

A palacsinta mindig népszerű

Szerintem jó volt, megér egy próbát!

Most csomagolok, útra kelek, pár nap vidék, oszt lesz ötlet újra.

Jó étvágyat kívánok:

Soós István ex City-22, a fakanalas

 

Double D

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

14 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago