Categories: Hírek

Új ötlet az autók fejlesztéséhez

Már ezt is szabályozni akarják

 

Új területen szigorítaná az Európai Unió az autók emisszióját, már a fékporszennyezést is szabályoznák –adta hírül az origo.hu

A legfrissebb hírek szerint a hamarosan bevezetendő új, Euro 7-es kibocsátási norma esetében az EU már nemcsak a kipufogógázok emisszióját, hanem a járművek finompor-kibocsátását is szabályozná, ezért a fékporszennyezésre vonatkozóan is megállapítanának maximális határértéket. A jármű fékezése során ugyanis – főként a fékbetétekről – apró részecskék válnak le a súrlódás miatt – írta az Alapjarat.hu

Ezek a PM10 (durva por) és PM2,5 (finom por), vagyis 10 és 2,5 mikron közötti méretű részecskék kimondottan károsak a légzőszervek egészségére. Másrészt  a fékkopás során felszabaduló nehézfémek és egyéb szennyező anyagok  a  környezetet is károsítják, rontják a talaj, illetve a víz minőségét is – olvasható az Európai Bizottság által a közlekedés fenntarthatóságáról készített tanulmányában.

Az új norma meghatározná a fékrendszer fékporszennyezésének maximális mértékét a hagyományos, belső égésű motorral hajtott, illetve külön kategóriaként az elektromos autókra egyaránt.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tanulmánya szerint a nagyobb méretű és súlyú elektromos autók, például a villanyhajtású SUV-k esetében körülbelül 3-8 százalékkal több a PM2,5-ös kibocsátás mennyisége, mint a belső égésű motoros járműveknél. Ennek oka az akkumulátorok jelentette pluszsúly.

Forrás: origo.hu

Double D

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

54 perc ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

1 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

1 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

2 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

3 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

4 nap ago