Több száz taxis vonult utcára a spanyol fővárosban szerdán, hogy tiltakozását fejezze ki az alternatív közösségi személyszállítás (Uber, Cabify) tervezett módosításával szemben.
A kétórás demonstráció során leállított taxikkal akadályozták a forgalmat Madrid belvárosának egyik központi sugárútján, ahonnan a tömeg transzparenseket a magasba emelve vonult a tartományi kormány székhelye elé.
Az autonóm régió vezetése által elfogadott, a tartományi parlament elé csütörtökön kerülő jogszabálytervezet szerint az alternatív közösségi személyszállítást végző sofőrök nem vehetnek fel fuvart az utcáról, nem állhatnak meg a taxiknak fenntartott helyeken, és nem lehetnek drosztjaik sem.
A taxisok kifogása szerint a módosítás túlságosan megengedő, ezért számukra hátrányt jelent. Hiányolnak belőle korábbi elképzeléseket, például azt, hogy az alternatív közösségi személyszállítóknál minimum előrendelési időt határozzanak meg, illetve, hogy minden fuvar után vissza kelljen térniük a bázisukra.
Julio Sanz, a madridi taxisok szakmai szövetségének (FPTM) elnöke tiltakozásának adott hangot amiatt, hogy az elkészült jogszabályt nem véleményezhették. Mint mondta, a módosítás bevezetése középtávon a taxik végét jelenti, és “több mint 25 000 ezer családot sodor a szakadék szélére“.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a spanyol fővárosban nem teljesül az 1/30-as szabály, miszerint harminc taxiengedélyre egy alternatív közösségi személyszállítási engedélyt, úgynevezett VTC-engedélyt ad ki a hatóság. A taxisok követelései közt szerepel ennek betartása.
Spanyolországban az idei első negyedév végén 62 ezer taxis és 18 ezer VTC-sofőr dolgozott engedéllyel. Madridban 15 ezer taxi és 8 ezer VTC az arány.
A madridi tartományi kormánynak 2022. október elsejéig kell jogszabályban rendeznie az alternatív közösségi személyszállítást, erre utasítja ugyanis egy 2018-as kormányrendelet, amely szerint csak ennek fejében működhet ilyen szolgáltatás a régióban.
David Pérez, a tartományi kormány közlekedési tárcavezetője kiállt a tervezet mellett, mivel ez “a legjobb és legteljesebb szállítási kínálatot garantálja a madridiak számára, elősegíti a foglalkoztatást és a versenyt”.
Az alternatív közösségi személyszállítás közvetve és közvetlenül mintegy 20 ezer munkahelyet teremt a régióban – hívta fel a figyelmet.
A Metroscopia spanyol közvélemény-kutató vállalat márciusban közzétett felmérése szerint tíz madridiból kilenc szeretné, ha továbbra is lenne lehetősége az alternatív közösségi személyszállítás használatára. Négyből hárman úgy vélik, hogy ehhez egyenlő feltételeket kell biztosítani a piaci szereplőknek.
Fehér Krisztina, MTI
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…