Ekkora volumenű pótlást még senki nem oldott meg korábban, s noha a pótlóbuszok csak az utasok felét tudják elszállítani, a BKK igyekszik az ügyfelei számára zökkenőmentessé tenni az M3-as metrófelújítás időszakát. Május 14-én, szombaton utolsó szakaszához érkezik az M3-as metró közel öt éve tartó felújítása. A Nekem Budapest podcast legfrissebb adásában szó lesz az eddig elért eredményekről, a felújítás hátralévő részének esetleges nehézségeiről és a metrópótlás kihívásairól – olvasható a beruházó tájékoztatójában.
Befejeződött a Semmelweis Klinikák, a Corvin-negyed és a Kálvin tér állomások rekonstrukciója. Ezzel egyidőben elkezdődik a Nagyvárad téri állomás átépítése. Az északi szakaszon is folytatódnak a munkák, ezért május 14-től, szombattól csak a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró.
A Nekem Budapest 13. podcastadásában a legavatottabb szakembereket kérdezte Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője. Az adásban szó volt a felújítás elmúlt szűk 5 évének tapasztalatairól, illetve arról, hogy mik voltak a legnagyobb kihívások, az alkalmazott leginnovatívabb megoldások, milyen váratlan helyzetekre kellett ötletesen reagálni, és az is, hogy az ukrajnai háború milyen hatással volt a projektre.
A felújítás utolsó szakaszának megoldandó feladatairól a Metró Felújítási Projekt Igazgatóság projektigazgatóját, Radnay Tibort és Németh Zoltán projekt műszaki vezetőt kérdezte a BKK kommunikációs vezetője. A felújításhoz kapcsolódó pótlás megszervezéséről, nehézségeiről, az ügyfelek érdekeit maximálisan figyelembe vevő fortélyokról pedig a BKK forgalomszervezés vezetőjét, Tarsoly Andrást faggatta Borsi Dávid.
A tizenharmadik epizód már elérhető a Spotify-on, a Soundcloudon, az Apple Podcastokban, a Deezeren és az Anchor FM oldalán – tudtuk meg.
Cash/fotó: BKK
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…
Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…
December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…
Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…
A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…