Categories: Hírek

Építési engedélyt kapott az új kerékpáros Duna-híd

Látványos, előnyös, egyedi

 

Dunabogdány és Kisoroszi közötti kerékpáros Duna-ág híd tervezése előrehaladott fázisba ért: a projekt megkapta az építési engedélyt – olvasható a kiadott tájékoztatóban. (NISZ)

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2021 májusában a Speciálterv Építőmérnöki Kft.-t bízta meg a Duna-ág híd és kapcsolódó úthálózat teljes körű tervezési munkáival. A tervezés során a tanulmánytervek újragondolásával kellett optimális javaslatot adni a szentendrei Duna-ág hídjára és a szükséges környezetvédelmi egyeztetések, illetve eljárások lefolytatásával megszerezni az építési engedélyt, majd annak alapján a kiviteli terveket is elkészíteni.

A kiválasztott hídszerkezet számos előnnyel bír

A korábbi tanulmánytervek több helyszínen vizsgálták a legkisebb környezeti zavarással járó hídszerkezet és keresztezés lehetőségét. Az érintett településekkel, valamint a környezetvédelmi és vízügyi szakemberekkel történő egyeztetések eredményeként a kisoroszi oldalon a Hajós utca nyomvonalán haladó, míg a dunabogdányi oldalon a vízmű területének felhasználásával kialakított hídfőbe csatlakozó nyomvonalat választották ki.

Az út a nyugati oldalon a Duna-parton halad, látványos szakaszát képezve az – Atlanti-óceán francia partjait a Fekete-tenger romániai részével összekötő – EuroVelo 6 kerékpáros útnak. A csatlakozó útszakaszok tervezésénél a meglévő természeti értékek megőrzésére kiemelt figyelmet fordítottak.

A hídszerkezet tervezésénél a tájba illeszkedés, a transzparencia és a könnyedség volt az elvárás a gazdasági szempontokon kívül. A Speciálterv mérnökei végül egy önmagába horgonyzott függőhidat javasoltak, illeszkedve a helyszín kihívásaihoz.

Pál Gábor, a híd tervezője elmondta, e hídszerkezet egy ritka csoport tagja a függőhidakon belül. A klasszikus függőhíd főkábelei egy – a híd mögött található lehorgonyzó – tömbbe vannak bekötve. Ilyen szerkezet az Erzsébet híd vagy a márciusban átadott, világrekordernek számító, törökországi 1915 Çanakkale híd.

Ezzel szemben az önmagába horgonyzott függőhíd (self-anchored suspension bridge) esetében a főkábel a hídpályát alkotó főtartóba van bekötve. A híd látszólag azonos megjelenésű a klasszikus függőhíddal, azonban a kialakításnak számos előnye van. A legfontosabb, hogy elkerülhető a lehorgonyzó tömb, mely a híd alépítményeinek mennyiségeit és így a költségeit is jelentősen csökkenti. A helyszínen továbbá kiemelt előnyként jelentkezik, hogy a kisebb alépítmény, kisebb környezeti zavarással jár.

A hídon kialakított pihenőpontok nagy sikernek ígérkeznek

„A szerkezettípus kiválasztásán kívül a részletek kialakításában is különös gonddal jártunk el” – mondta a tervező.

„A pilon magasságát igyekeztünk minimalizálni, ezzel is növelni a tájba illeszkedést. A pilon magassága így alig haladja meg a környező parti fák vonalát.”

A híd támaszkiosztása 60 méter+160 méter+60 méter=280 méter. Ilyen nagy nyílásoknál a gyalogos és kerékpáros hidak esetében kihívásként jelentkezik a karcsú pálya merevítési igénye és annak dinamikai elhangolása.

 A híd fő részei:

  • a vasbeton hídfők és mederpillérek,
  • az acélszerkezetű pilonok,
  • az acél merevítőtartó,
  • illetve a merevítőtartó és a piloncsúcsok között futó vezérkábelek,
  • valamint az 5 méteres kiosztású függesztőkábelek.

Az alkalmazott oldalra döntött pilonok ferdeségéből adódó döntött kábelsík növeli a felszerkezet vízszintes merevségét. A pilon és a főtartó minimalizált, esztétikus kialakítással ad természetes megoldást a műtárgynak – részletezte Pál Gábor.

Látványtervek: Speciálterv Kft.

Korábban hírt adtunk az EuroVelo 6 kerékpárút Szentendrei-szigetre tervezett szakaszának tervezéséről. E szakasznak a szentendrei Duna-ág felett átívelő kapcsolatát megteremtő

Dunabogdány és Kisoroszi közötti kerékpáros Duna-ág híd tervezése előrehaladott fázisba ért: a projekt megkapta az építési engedélyt.

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2021 májusában a Speciálterv Építőmérnöki Kft.-t bízta meg a Duna-ág híd és kapcsolódó úthálózat teljes körű tervezési munkáival. A tervezés során a tanulmánytervek újragondolásával kellett optimális javaslatot adni a szentendrei Duna-ág hídjára és a szükséges környezetvédelmi egyeztetések, illetve eljárások lefolytatásával megszerezni az építési engedélyt, majd annak alapján a kiviteli terveket is elkészíteni – írja a Magyar Építők.

Forrás: Magyar Építők

Double D

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

22 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago