Categories: Hírek

A fővárosnak nincs pénze hajókázásra

Évi félmilliárdon múlik

 

Újra az anyagiakon folyik a vita, ha a hajózás kerül szóba. Évi félmilliárd forintra lenne szükség, amit a magas infláció is csak emel – írja a telex.hu  

Nagyjából félmilliárd forintos európai uniós támogatással indult el a BKV menetrend szerinti hajóközlekedése 2013-ban, de a hétéves támogatási ciklus sem volt elég arra, hogy a fővárosiak tömege hajózásra váltson. Így mára egyetlen komp maradt a fővárosi nagyszabású hajózási álmaiból, a Népszava értesülései szerint a BKV idén csak a Csepel-Királyerdő és Soroksár, Molnár-sziget között közlekedő révvel számol.

A cikk felidézi: a 2013-ban még 346 ezres utasszám néhány évig még 300 ezer körül volt, de 2019-re már 260 ezerre esett vissza. Korábban az újpesti Árpád úttól – az Északi vasúti összekötő hídtól – a Haller utcáig, míg a Rómaifürdőtől a Kopaszi-gátig és vissza lehetett eljutni menetrend szerint hajójáratokkal, amik a belvárosi szakaszokon félóránként követték egymást. A hajók megálltak többek között az Árpád hídnál, a Margitszigeten, a Jászai Mari téren, a Várkert Bazárnál, de tulajdonképpen átkelőhajóként is működtek a Kossuth tér és a Batthyány tér között.

A BKK azonban már 2015-ben azon az állásponton volt, mint azt a Népszava cikke felidézi, hogy az eredeti cél, „miszerint a hajózás váljék a közösségi közlekedés integráns részévé, a hivatásforgalmú közlekedés teljes értékű eszközévé, nem teljesült”. Ez persze összefüggött azzal, hogy a hajók, főleg folyásiránnyal szemben, nagyon lassúak voltak, a 12-14 kilométeres utat 65-120 perc alatt tették meg, de a BKK szerint szerepe volt annak is, hogy „több kikötő elhelyezkedése és átszállókapcsolata sem ideális”.

Cash/fotó: BKK

Double D

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

22 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago