Az állam szempontjából rendkívül kedvezőtlen koncessziós szerződéseket kötöttek a 2010 előtti kormányok az M5-ös és az M6-os autópályák esetében a szerződések jogi és pénzügyi szakértői vizsgálata alapján, a Koncessziós Tanács ezért a kormánynak ezek egyes részeinek újratárgyalását javasolja – mondta Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke Budapesten.
Bíró Marcell kiemelte, a hatóságon belül működő Koncessziós Tanács értékelte az 1994 és 2008 között kötött koncessziós szerződéseket. Megállapították: a koncessziós szerződések pénzügyi modelljei egyáltalán nem felelnek meg a nemzetközi gyakorlatnak, az állam számára kedvezőtlen rendelkezések komoly terhet rónak a költségvetésre – írja az MTI
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter arra mutatott rá, hogy a társasági adó mértékének kedvező változása miatt a jellemzően külföldi hátterű koncessziós társaságok mintegy 23,5 milliárd forint extra nyereséget realizálnak a koncessziós időszak végéig, míg a magyar állam, mint koncesszióba adó, az adózási környezet kedvező megváltozásából semmilyen formában nem részesedik. A kormány a jelentést most ismerte meg, még nem tárgyalta, ezért azt követően dönt a tanács javaslatairól – jelezte.
Forrás: MTI
A nyomozó ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt…
Jelentősen csökkent a használt elektromos autók ára Magyarországon 2025 első felében. A Használtautó.hu adatai szerint…
Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…
Az Országos Flottafelmérés eredménye szerint a magyar vállalati autóparkok egyre idősebbek, a cégek többsége pedig…
Akkor sem spórolhatsz a benzinnel, ha szeretnél! A stop-start rendszerek fontos szerepet játszanak az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében és…
Új szankciók jönnek a légkondik helytelen használatáért. A nyár beköszöntével és a magas hőmérsékletekkel a…