Egyre jobban körvonalazódik a ligetes-fás találkozóhelyként újjászülető Blaha Lujza tér alakja. Folyamatban van a téren a burkolatok építése, kapcsolódó fejlesztésként pedig elindult a kivitelezés a Somogyi Béla utcában – írja közleményében a beruházó.
A szakemberek már dolgoznak a térburkolat lerakásán, a Blaha Lujza téri növénykazetták körüli ligetes pihenőrészt bordó árnyalatú kiskockakő díszíti majd. A kiskockakővel burkolt térrészen köztéri székek és asztalok, kerékpártámaszok, megújult világítás, valamint ligetes-fás rész teszi majd kellemessé a várakozást, illetve a pihenést. A burkolat természetes porfir kőzet, a felülete csúszásmentes, és vízáteresztő fugával alakítják ki a tér belsején, hogy a fák életkörülményei jobbak legyenek.
Közben aprólékos munkával felkerül a növénykazetták burkolata is. A kivitelező a vasbeton falakra látszóbeton borítást helyez fel, amelynek meleg, fehéres-szürkés árnyalatú színe jól illeszkedik a térburkolat színéhez. A két elemből álló burkolatot kifejezetten a Blaha Lujza téri növénykazettákra, műhelyben gyártották le, és a helyszínen darabonként illesztik a falra.
Elkezdődött a munka a Somogyi Béla utcában
Aszfaltmarással és burkolatbontással indult a tényleges kivitelezés a Somogyi Béla utcában, amely a korszerűsítésnek köszönhetően nemcsak megújul, hanem biztonságosabb is lesz. A Blaha Lujza tér felújításához kapcsolódó munkák április 28-án kezdődtek az előzetes közműfeltárásokkal, május 2-án pedig lezárták az utca jelentős részét a gépjárműforgalom elől. Az aszfaltmarás és burkolatbontás után a közműépítés, illetve -kiváltás következik.
A munkák ideje alatt a Somogyi Béla utcát a Stáhly utca és a Gutenberg tér között lezárják a gépjárműforgalom elől, a gyalogos közlekedés és a szemétszállítás ugyanakkor biztosítva marad. Az Europeum bevásárlóközpont továbbra is zavartalanul üzemel, megközelítését a kialakított gyalogosfolyosók biztosítják, a parkolóháza pedig elérhető a Stáhly utcáról balra kanyarodva.
Újra járható a közúti forgalom számára a Márkus Emília utca, amely egyelőre egyirányú a Rákóczi út felé.
A Somogyi Béla utca felújítása előreláthatólag november végéig tart, de a gépjárműforgalom előtt már korábban, a burkolatépítés szeptemberi befejezésekor megnyitják az útszakaszt. A teljes kivitelezés várhatóan még az idén, a Blaha Lujza tér felújításával együtt befejeződik.
Folyamatosan dolgoznak a téren
A korszerűsítéssel kapcsolatos hírek, információk, valamint aktualitások a BKK Blaha Lujza térrel foglalkozó oldalán folyamatosan nyomon követhetők. További tudnivalókat és érdekességeket az erre a célra létrehozott Gyakran Ismételt Kérdések között, ezen a linken lehet olvasni, a felújítás eddigi jelentősebb eseményei pedig egy idővonalon érhetők el – olvasható a tájékoztatóban.
Cash/fotó: BKK
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…