Az újbudai rendőrök befejezték a nyomozást annak a nőnek az ügyében, aki a gyanú szerint hetvenezer forintot csalt ki kuncsaftjától. A nyomozás tisztázta, a taxis csak ürügy volt a történetben. – írja a police.hu
Egy férfit tett bejelentést a XI. Kerületi Rendőrkapitányságon 2021 márciusában arról, hogy egy nő hetvenezer forintot csalt ki tőle. A bejelentő elmondta, hogy egy szexuális szolgáltatásokat hirdető internetes oldalon ismerkedtek meg, és megállapodtak abban, hogy együtt töltik az éjszakát.
A nő érkezésekor előre elkérte a pénzt, majd arra hivatkozva, hogy a taxiban hagyta a tárcáját, elment. A sértettnek fel sem tűnt, hogy a taxis miért várna alkalmi ismerősére, ha egész éjszakás együttlétben állapodtak meg.
A nő a helyszínről távozott majd tovatűnt.
Az eljárás során a rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt. A 24 éves M. Rékát csalás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
Az újbudai nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, köztük tisztázták, hogy a szóban forgó taxis mit sem tudott a bűncselekményről, ő csupán ürügy volt.
A vizsgálók az ügy iratait a napokban átadták az ügyészség részére – olvasható a rendőrség hírei között.
k.z.t./fotó: rendőrség
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…