Tizenkét darab Aero Vodochody L-39NG katonai kiképzőgépet szerez be Magyarország, jelentette be Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a High-Tech Force Facebook-oldalára feltöltött tájékoztatóban.
A beszerzésből nyolc példány pilótaképzési feladatokban, valamint a Gripen-pilóták harcászati képzésének biztosításában kap majd szerepet. Négy, felderítő feladatokra kialakított gépet pedig egy kutatás-fejlesztési programban használnak majd. A gépek 2024-ig érkeznek meg a Magyar Honvédséghez.
A magyar többségi tulajdonban lévő, cseh Aero Vodochody repülőgépgyár a világszerte elterjedt L-39 alapjain fejlesztette ki az új generációs változatot, amelyet új hajtóművekkel, áttervezett szárnyakkal és modern rendszerekkel szereltek fel. A típus 2020 szeptemberében szerezte meg a tanúsítást – olvasható az Airportálon.
Cash/fotó: Aero Vodochody
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…
Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…