Ismét egy újabb gyöngyszem, ami a közlekedési kulturálatlanságunkat – bunkóságunkat – igazolja ezúttal is a Budapesti Autósok Közössége oldalán.
A felvételt, amit a gépjármű utasa rögzített az M1-es autópályán Komárom és Tatabánya között, 2022.04.14-én, 18:45-19:00 között:
„Teljes felháborodásomban írok, mert úgy gondolom ez nem megfelelő közlekedési magatartás egy megkülönböztető fény és hangjelzést használó mentőautó előtt.
Hozzászoktunk már ahhoz, hogy a közlekedők nem megfelelően viselkednek, de ez mindennek a teteje.
Bő 20 percen át viselkedett így az autós, mi még emelte a fényét, hogy folyamatosan hol egyezményes jelet használva, hol pedig az ujját billegtetve adta tudomásunkra, hogy nem engedi, hogy megelőzzük és többször is durva veszélyhelyzetet teremtett az autópályán, a kb. 10 cm-es követési távolsággal.
Ha ő balesetezik, az autónkba levő súlyos állapotú hölgy ellátása is később történt volna meg. Remélem kiderül, és akár online is felismeri magát ez a mihaszna. Személy szerint elvenném a jogosítványát. Köszönöm szépen, ha segítenek ebbe és egy picit reménykedve elnyeri a büntetését.”
– írta meg olvasónk.
A KRESZ 42.§, 1 bek.. imígyen fogalmaz:
A megkülönböztető jelzéseket (villogó kék fényjelzést és szirénát vagy váltakozó hangmagasságú más hangjelzést) használó gépjármű, illetőleg minden ilyen gépjárművekkel kísért (közrefogott) zárt csoportban haladó, megkülönböztető fényjelzést használó gépjármű részére minden járművel, minden helyzetben elsőbbséget kell adni, és akadálytalan tovább haladását – félrehúzódással és a szükséghez képest megállással – lehetővé kell tenni.
Forrás: Budapesti Autósok Közössége
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…