Categories: Hírek

Brazíliából és Thaiföldről is lesznek kiállítók

Ismét lesz Mosonshow makett kiállítás

 

 Két év kihagyás után idén ismét megrendezi a Mosonmagyaróvári Makettező Klub a Mosonshow nevű nemzetközi makett kiállítást és versenyt április 23-án és 24-én – tájékoztatta a klub elnöke az MTI-t.

Egresi András emlékeztetett, hogy az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatti korlátozások nem tették lehetővé az esemény megrendezését. A 24. alkalommal éltre hívott kiállításnak és versenynek ezúttal is az UFM Aréna ad otthont.

Eddig mintegy négyszáz nevezés érkezett, de a szervezők április 19-ig még várják a jelentkezőket. Egresi András elmondta, hogy a háború miatt Oroszországból és Ukrajnából ezúttal nem érkeznek kiállítók, ugyanakkor Brazíliából, Thaiföldről és Európa valamennyi országából jelentkeztek kiállítók a megmérettetésre.

A versenyen hetven kategóriákban indulhatnak a nevezők, egyebek mellett harcjárművekkel, repülőkkel, figurákkal, polgári járművekkel vagy hajók lekicsinyített másaival.

A versenyen a kategóriák zsűrijei azt figyelik, hogy a makettek élethűek legyenek, akár a jellemző kopásokkal, sérülésekkel együtt.

Egresi András elmondta azt is, hogy az esemény egyik látványos és különleges eleme lesz a mintegy két méter széles, gyufaszálakból megépített Boeing típusú repülőgép.

Forrás: MTI

OldA

Recent Posts

Egy kátyú, és oda akár a fizetése fele: brutális pénzbe fájhat az autósoknak egy defekt

Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…

16 óra ago

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

3 nap ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

3 nap ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

4 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

6 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

1 hét ago