Categories: Hírek

Körözött a víz fogságában

Viharban mentettek a Balatonon

 

A mentések idején II. fokú viharjelzés volt érvényben a tavon – írja a police.hu

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 2022. április 10-én 13 óra 19 perckor a Balatonkenese előtti vízterületre siettek, mert bejelentést kaptak, hogy két csónakos az erős, viharos szél miatti hullámzásban elsodródott és nem tudtak partra jutni. A férfiak a rendőröknek elmondták, hogy a kikötőből az egyik csónak elszabadult, és egy másikkal akarták partra vinni, de a viharban mindketten elsodródtak, így a tervük meghiúsult.

Az igazoltatás során kiderült, hogy egyiküket bírság meg nem fizetése miatt a hatóság körözte, ezért miután a kikötőbe vontatták őket, a 24 éves zalaegerszegi lakost a balatonalmádi járőrök segítségével előállították a Balatonkenesei Rendőrőrsre.

Fontos tudni, hogy elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével).

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon! – olvasható a rendőrség honlapján.

k.z.t

 

Double D

Recent Posts

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

14 óra ago

Robotaxiként tér vissza a Toyota bZ4X: elindul a sofőr nélküli flotta

A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…

2 nap ago

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

3 nap ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

4 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

5 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

5 nap ago