Az olajárak jelentősen estek, miután a nagy fogyasztással rendelkező nemzetek bejelentették, hogy felszabadítanak olaj tartalékaikból. Az eladások felgyorsultak, és az árfolyamok március 16. óta a legalacsonyabb értékeken zártak – jelenti a Reuters.
A Nemzetközi Energia Ügynökség tagállamai kijelentették, hogy 120 millió hordót bocsátanak ki a stratégiai tartalékoktól, hogy megpróbálják megszakítani az árnövekedést. Ennek hatása azonnal meg is látszódott a piacokon. A Brent 5,2 százalékot esett, ez 5,57 dollárnak felel meg. Jelenleg 102,64 dollárba kerül egy hordó belőle. A WTI 5,6 százalékkal lett olcsóbb, bekerült a 100-as szint alá, jelenlegi értéke hordónként 98 dollár. Egy ilyen akció nem lehet hosszú távú megoldása a hiánynak. Most azonban további nyomást helyez az olajra a Kínában történt lezárások, illetve a dollár emelkedése is.
Idén ez már a második alkalom, hogy az IEA felszabadít a tartalékaiból, ezzel gyakorlatilag napi 2 millió hordóval növeli a világ kínálatát legalább a következő két hónapban. Nagy jelentőséggel bírnak az ilyen kiadások, miközben a világ megpróbálja leküzdeni az orosz olaj potenciális veszteségét. A csoport együttesen mintegy 1,5 milliárd hordó stratégiai tartalékokkal rendelkezik. A nyersolajpiacok hetek óta erős volatilitáson mennek keresztül. Az árak emelkedtek az ellátási aggályok, majd az Egyesült Államok és szövetségesei Moszkvával szembeni szankciói miatt. Az utóbbi időben a piac elkezdett visszahúzódni melyben szintén nagy szerepe van a kínai kereslet lassulásával kapcsolatos aggodalmaknak. Az újjáéledő járvány a városok, köztük Sanghaj bezárását váltotta ki. Az amerikai nyersolaj készletek a legutóbbi héten 2,4 millió hordóval emelkedtek, míg az elemzők csökkenésre számítottak. A termelés is emelkedett napi 11,8 millió hordóra, és további emelkedés várható – tartalmazza a jelentés.
Cash/fotó: Google
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…